Hírek

Káldi Hősök Emléknapja

2017. június 06., 16:24

Az első és második világháborúban Káld község akkori lakosságának mintegy harmada harcolt. Sokan közülük a frontokon vesztették életüket. A Nemzeti Összetartozás Napján a település hagyományteremtő szándékkal tartotta meg a Káldi Hősök Emléknapját is.

Káldi Hősök Emléknapja

"Nem lehet feledni, nem, soha!"

Az általános iskolások ünnepi műsorával kezdődött a Káldi Hősök Emléknapja. A település apraja-nagyja összegyűlt a kultúrházban. Nem véletlen, hiszen itt szinte minden családot érintett a gyász. A falut a múlt század elején közel 1500-an lakták, az I. és II. világháborúban pedig több mint 400 káldi férfi harcolt vagy halt meg a hazáért.

Schmidt József polgármester, Káld
Információink szerint ha mindet nem is veszítettük el, de 420 harcoló katonánk volt az I. és a II. világháborúban összesen és most az ő élettörténetüket kezdtük el feldolgozni. Jelen pillanatban most a kiállításon 100 embernek az élettörténetét látjuk az I. és a II. világháborúból.

Első világháborús katonaláda, rohamsisak, kulacsok, csajkák és művészi alkotások a lövészárkokból – a számos tárgyi emlék mellett például fogolynapló is helyet kapott a káldi hősök előtt tisztelgő kiállításon, amelyet a Nemzeti Összetartozás Napján nyitottak meg.

Nagyné Bognár Katalin tag, Káldi Értékklub
Ez egy nagyon hosszú munka volt, hónapokon keresztül próbáltuk felkutatni a szálakat. Igazából a hősök szobrától indultunk. Két emléktábla van rajta, az I. világháborús hősi halottak, illetve a II. világháborús hősi halottakról.

A 83-as és a 106-os gyalogezred történetéről a Savaria Múzeum történésze tartott előadást az ünnepségen. A két világháborúban hősi halált halt katonák emléke előtt a település központjában magasodó szobornál koszorúzással tisztelegtek a helyiek.