Hírek

Jelentős béremelés a Szombathelyi Hívásfogadó Központban

2021. február 19., 19:21

Az itt dolgozók kezdő alapilletményét több mint 21 %-kal növelik február 1-től, tehát visszamenőleges hatállyal. Halmosi Zsolt, aki korábban a Szombathelyi Rendőrkapitányságot, később a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot is vezette, arról is beszámolt, hogy év végéig a segélyhívó központ informatikai infrastruktúráját is korszerűsítik.

 

Jelentős béremelés a Szombathelyi Hívásfogadó Központban

Tavaly közel 4,5 millióan hívták a 112-es számot. Magyarországon 2013-ban egyidőben kezdte meg a munkát a miskolci és a szombathelyi hívásfogadó központ. Ezekben összesen 650-en dolgoznak. A kezdetektől mostanáig több mint 32 millió hívást fogadtak az operátorok, naponta 14 ezer telefonálóval kommunikálnak, és irányítják a megfelelő segítséget a helyszínre.

Az ORFK vezetése elismerve azt a felelősségteljes és rendkívül feszes fegyelmet és felelősséget, amit a hívásfogadó operátorok tanúsítanak, béremeléssel kívánja elismerni.

Korábban három műszakban fogadták a segélyhívásokat az operátorok. A biztonságuk érdekében, hogy a pandémia alatt csökkentsék a műszakok közti személyes kontaktust áttértek a 12 órás munkarendre. A cél az, hogy mindig rendelkezésre álljon a megfelelő létszám.

Halmosi Zsolt – országos rendőrfőkapitány-helyettes
„Az a 14 ezer segélyhívás, amit átlagosan naponta fogadnak a kollégáim, az bajbajutott emberek tömegétől érkezik a két segélyhívó központba, és másrészt egy komoly áldozat, amit az ORFK és a vezetés vállalt a béremeléssel.”

A két hívásfogadó központ dolgozóinak béremelése 400 millió forintos éves pluszkiadást jelent az Országos Rendőr-főkapitányságnak.

Balázs Zsolt – vezető, Hívásfogadó Központ, Szombathely
„A teljes állomány 2021. február 1-jei hatállyal kapja meg a béremelést. Úgy gondolom, hogy az operátorok alapbére, amely 230 ezer forintról 280 ezer forintra emelkedett kiegészülve az egyéb pótlékokkal itt a nyugati régióban is egy versenyképes fizetés.”

A járvány előtt itt is érződött Ausztria munkaerőpiaci elszívó hatása, mostanra változott a helyzet. A felelősségteljes munkát a jelentős béremelés mellett nyelvpótlékkal, mozgóbérrel, és egyéb juttatásokkal ismerik el. Az ünnepi állománygyűlésen Halmosi Zsolt beszélt arról, hogy országos kórház-főparancsnokként is fontosnak tartja, hogy minél többen kérjék a védőoltást. Szólt arról is, örül, hogy elkészül a hívásfogadó központhoz vezető járda és bicikliút, így biztonságosan közlekedhetnek munkahelyükre az itt dolgozók. A bejelentés ideje alatt a segélyhívásokat a miskolci központba irányították, az ottani ünnepség időpontjában pedig a szombathelyi operátorok fogadták azokat.