Hírek

Idén is megrendezték a Távhőszolgáltatás Napját a Fő téren

2018. április 13., 15:48

A helyi szolgáltató 2016-ban indította útjára Zöldülj velünk című kezdeményezését, aminek célja, hogy elősegítsék a lakosság környezettudatos szemléletformálását különféle ismeretterjesztő és interakítv programokon keresztül. Az idei eseményre 7 szombathelyi iskolából érkeztek diákcsoportok.

Idén is megrendezték a Távhőszolgáltatás Napját a Fő téren

Nemcsak környezettudatos, hanem még a ritmusérzéke is hibátlan a szombathelyi távhőszolgáltató hőmanójának, akit óvodások vettek körül pénteken délelőtt a Szentháromság szobor körül egy flashmob keretében.

Kocsis Tóth Ildikó - sajtóreferens, Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft.
"A távhőszolgáltatásnak nagyon fontos gondolata - szombathelyi Távhőnek is - a fenntartható fejlődés. Tehát az erőforrásainkat úgy használjuk fel, hogy a következő generációknak is maradjon belőle. Ennek egyik legjobb lehetősége a megújuló energiák használata, amire most már több mint 15 éve a Távhő is törekszik."

A tudatosság és a fenntarthatóság mellett az együttműködés is fontos szerepet játszik a szolgáltató által szervezett közösségi programok létrehozásában. Ezek városi szinten is jelentősek, hiszen nagyban elősegítik a kisiskolások környezettudatos magatartásának kialakítását.

Koczka Tibor - alpolgármester
"Úgy gondolom, hogy nem lehet elég korán kezdeni, ezért köszönet elsősorban a Távhő vezetésének, de a pedagógusoknak, a gyerekeknek, akik több mint 200-an eljöttek ide a szombathelyi Fő térre, hogy felhívják a figyelmet a távhőszolgáltatás környezetbarát mivoltára."

Szombathelyen több oktatási intézmény is kiérdemelte már az öko-iskola címet. Ezek abban különböznek a többitől, hogy a környezeti nevelés az iskolai élet minden területére kiterjed az oktatástól kezdve az étkezetetésen át a táborok szervezésével bezárólag. Közülük az oladi iskola kötelességének érezte, hogy képviselje magát az eseményen.

Ilauszki Judit - tanár, Oladi Általános Iskola
"Az iskolánk már több éve öko-iskola, úgyhogy rendszeresen tartunk szemétszedést a lakótelepen, iskolában. Az iskolában szelektíven gyűjtjük a hulladékot és nem véletlenül jöttünk ki erre a programra is."

Április 22-én, a Föld napján folytatódnak a környezet- és klímavédelmi programok. A helyi távhőszolgáltató és az önkormányzat közös szervezésében a Csónakázó-tó környékén több rendezvénnyel is várják az érdeklődőket.