Hírek

Haladás VSE: Új koncepció a labdarúgó utánpótlásképzéssel kapcsolatban

2012. március 27., 16:18

A zöld-fehérek azt szeretnék ha a klubban továbbra is folyna futballlista utánpótlás nevelés, természetesen más szombathelyi egyesülettel, akadémiával együttműködve. A  részletekről sajtótájékoztató keretében számoltak be a média munkatársainak.

Haladás VSE: Új koncepció a labdarúgó utánpótlásképzéssel kapcsolatban

A Haladás VSE vezetősége levelet írt március 19-én Puskás Tivadar polgármesternek. Ebben az egyesület elöljárói a labdarúgó utánpótlásképzésben meglévő anomáliákra hívták fel a figyelmet, valamint megoldási javaslatokkal is előálltak.

Kovács Előd elnök, Haladás VSE
Aggódik egyesületünk azzal kapcsolatosan, hogy információink szerint bizonyos körök szeretnék, hogy a Haladás VSE részben vagy egészben kikerüljön a labdarúgó utánpótlásképző intézmények közül Szombathelyen. Amit pusztán saját üzleti  célú elképzeléseik irányítanak.

A Haladás VSE vezetősége Labdarúgó Utánpótlás Bizottság felállítására,  valamint Utánpótlás Nevelési Kézikönyv összeállítására kéri Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatát. A zöld-fehér klub szakmai koncepciója szerint a fiatalok 14 éves koruk után kerülnének csak be az akadémiai rendszerbe.

Artner Tamás  utánpótlás szakágvezető, Haladás VSE
Én úgy érzem, hogy az egyik legfontosabb kötelék a gyerekek életében a család. Én soha nem támogattam azt amióta itt vagyok az utánpótlásképzésben, hogy 11, 12, 13, 14 éves gyerekeket kiszakítsunk a családból és betegyünk kollégiumba. Én úgy érzem, hogy amit esetleg szakmailag többet kapnának, azt az élet elveszi a gyerekektől.

A zöld-fehér klub elöljárói szerint együttműködésre van szükség a vasi megyeszékhelyen a labdarúgó utánpótlásképzésben azért, hogy jól képzett, emberileg értékes  játékosok kerülhessenek a későbbiekben a Szombathelyi Haladás Kft. felnőtt csapatába.