MNB
MNB - 2

Hírek

Falus Ferenc, korábbi országos tisztifőorvos volt az MSZP lakossági fórumának vendége

2014. február 17., 18:37

A Berzsenyi Dániel Könyvtár előadótermében tartott előadásán a szakpolitikus a jelenlegi egészségügyi rendszer helyzetéről beszélt, illetve az Összefogás 2014 egészségügyi programját ismertette az érdeklődőkkel.

Falus Ferenc, korábbi országos tisztifőorvos volt az MSZP lakossági fórumának vendége

Az egészségügyi szakpolitikus előadásában hangsúlyozta: a magyar egészségügy helyzete tarthatatlan. Szerinte a Semmelweis-terv megbukott, a Fidesz által hozott intézkedések nem a betegek érdekeit szolgálják. A kórházi dolgozók nagy százaléka, ha teheti külföldre megy dolgozni. A támogatott gyógyszerek árváltozásairól  és az igénybe vehető kedvezményekről is beszélt Falus Ferenc. Véleménye szerint szükségtelen volt az egészségügyi regionális központok létrehozása és hiányolja a működésükről szóló információkat is. A nyugdíjasokat érintő változásokra és a várólistákra is kitért előadásában. Kijelentette: a jelenlegi rendszer áldozatai a betegek.