Hírek

Évadnyitó a Mesebolt Bábszínházban

2010. szeptember 06., 16:16
A 15 éves Mesebolt Bábszínház vasárnap tartotta évadnyitó társulati ülését. Két fiatal erdélyi színész, Lehöcz Zsuzsa és Szabó Tamás szerződött a társulathoz, amely ebben az évadban is kínál látnivalót az 1-3 éves apróságoknak, s az óvodás, általános- és középiskolás fiataloknak is.
Évadnyitó a Mesebolt Bábszínházban
Az év végéig - a nehéz anyagi körülmények - ellenére még két új produkció születik. Lázár Ervin művéből készül A legkisebb boszorkány című előadás, és Szabó T. Anna ír Világnak világa címmel egy templomokba szánt misztériumjátékot. A szombathelyiek először szeptember 12-én a Fő téri családi évadnyitó programon láthatják a társulatot, amely abban bízik, hogy rövidesen már egy önálló bábszínházi épületben fogadhatja a közönséget.