Hírek

Év dolgozói az EPCOS-ban

2015. február 27., 17:56

12. alkalommal választotta meg a TDK csoporthoz tartozó EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft. az év dolgozóit. Az idei évben 14-en vehették át a kitüntetést, melyhez az elismerő oklevél mellé szabadon felhasználható utazási utalványt is kaptak a díjazottak.

Év dolgozói az EPCOS-ban

A folyamatosan bővülő szombathelyi EPCOS jelenlegi mintegy 1900 fős létszámával Európában a legnagyobb TDK telephelynek számít, így az Év Dolgozója elismerés is évről-évre nagyobb jelentőséggel bír. A kitüntető címeket immár 12. alkalommal adtak át.

Takács Balázs, ügyvezető igazgató, EPCOS Kft.
"A cég számára nagyon fontos, hogy minden kiemelkedő dolgozóját jutalmazza és elismerje munkájukat. Ők azok a dolgozók, akik mindennapi munkájukban kiemelkedőt és többet teljesítenek az elvártnál ezáltal hozzájárulnak termékünk jobb minőségéhez illetve a cégünk hatékonyabb működéséhez.",

A díjazottak az elmúlt év Hónap Dolgozói közül kerültek ki, 2014-ben hét területen összesen 136 dolgozó nyerte el ezt a címet. Közülük választották ki a 14 legjobb munkatársat, akik átvehették az „Év Dolgozója 2014.” díjat. Az értékelésnél az alkalmazottak tudása, innovatív hozzáállása, és munkavégzési gondossága kapott hangsúlyt.

Bálint Anita, személyügyi kontroller, EPCOS Kft.
"Ez a speciális pont, amiért én ezt kaptam az a tavalyi szeptembertől egészen decemberig zajló egészen komoly munka eredménye."

A kitüntetett munkatársak idén is a legkülönbözőbb munkaterületekről kerültek ki, a gyártási folyamatoktól egészen a kutatás-fejlesztésig. Ezúttal is azokat díjazták, akik a csapatszellem és kiemelkedő szakmai teljesítményük mellett nagy hangsúlyt helyeztek további fejlődésükre és a tanulásra is.