Hírek

Emléktáblát avattak Kristóf Ágota tiszteletére a Kanizsai-gimnáziumban

2014. március 27., 17:04

A Kossuth-díjas író életét, munkásságát konferencián is felidézték. Adásunkkal egy időben a Savaria Filmszínházban vetítik a legismertebb műve alapján készült: A nagy füzet című filmet.

Emléktáblát avattak Kristóf Ágota tiszteletére a Kanizsai-gimnáziumban

Éppen hatvan évvel ezelőtt érettségizett a Kanizsai Dorottya-leánygimnáziumban Kristóf Ágota, aki családjával ekkor Kőszegen élt. Első verseit diákévei alatt írta. 1956-ban Svájcba emigrált.

Kristóf Jenő - Kristóf Ágota testvére
“Az volt az élete legnagyobb bánata, hogy elment, el kellett mennie a férjével együtt. A férje az politikai okokból akkor.”

Új hazájában kezdetben magyarul, később franciául írt. 1986-ban jelent meg első regénye A nagy füzet.

Czetter Ibolya - intézetigazgató, Savaria Egyetemi Központ
“Egy annyira rendkívüli szerzőről van szó, aki magyarnak születik, magyarul gondolkodik, szemléletében magyar, de megtanul franciául, és franciául lesz világhírűvé.”

A nagy füzet egy ikerpár történetét meséli el, akiket a háború elől vidéki nagyanyjukhoz menekítenek. Itt a gyerekeknek egyedül tanulnak meg mindent, ami a túléléshez szükséges. Egyszer légiriadó idején sétálnak a kisváros utcáin, süketnek és vaknek tettetve magukat - ezt a jelenetet örökíti meg az emléktábla.

Szunyogh László - szobrászművész
“Egymás érzékelésén keresztül - az egyik hall, a másik lát - és az általuk tolmácsolt kép valami olyan szívbe markolóan szép volt számomra.”

Kristóf Ágota életét és munkásságát csütörtök délelőtt egy konferencián elevenítették fel személyes ismerősei, diákok és A nagy füzetet franciáról magyarra átültető műfordítók.