Hírek

Elhunyt Mérei Tamás

2020. október 05., 15:06

Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Mérei Tamás csellóművész, a Savaria Szimfonikus Zenekar korábbi igazgatója.

Elhunyt Mérei Tamás

1973-ban zenész családban született Szombathelyen. 5 évesen kezdett gordonkázni. Iskoláit Szombathelyen, Budapesten, majd az Egyesült Államokban végezte. 1997-ben első magyar résztvevőként a Los Angeles-i Csellófesztivál fődíját kapta. Szólistaként fellépett a világ jelentősebb hangversenytermeiben. Amerikából hazatérve a Klagenfurti Színház zenekarának szólócsellistája lett, közben Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanított. 2009-től 6 éven át vezette a Savaria Szimfonikus Zenekart. Nevéhez fűződik a szabadtéri előadások újjáélesztése az Iseumban, és ő kezdeményezte a máig nagysikerű filmzenei koncerteket a Bartók-teremben. Közéleti szerepet is vállalt, 2010-ben ő volt a Savaria Történelmi Karnevál Alapítvány kuratóriumi elnöke. A kortárs magyar zeneművek tolmácsolásáért 2011-ben Artisjus-díjat kapott, 2012-ben az Év Vasi Emberének választották. Mérei Tamás 47 éves volt.