Hírek

Éjszaka a könyvtárban

2018. október 01., 15:40

Rekordszámú látogatót vonzott a Berzsenyi Dániel Könyvtár éjszakai rendezvénye, amelynek során megismertették az olvasókat az intézmény minden zugával. Emellett kézműves foglalkozásokkal, táncházzal és más érdekességgel várták a családokat a könyvtárosok.

Éjszaka a könyvtárban

Már a Könyvtári éjszaka kezdetén özönlöttek a gyerekek a könyvtárba: negyedik alkalommal várták őket esti programsorozattal, játékokkal az intézményben. A könyvszobrász kiállítás nyitotta az eseményt, itt a gyerekek (05:05) angyalszárnyakat is kaphattak.

Mint minden évben, a táncháznak óriási sikere volt most is - több tucatnyi fiatal ropta az első emeleten.

Nagy Éva - igazgató, Berzsenyi Dániel Könyvtár
“Különleges ebben az évben, hogy sokkal több a zene a házban, mint eddig volt, és idén is lesz a Boglya együttessel két alkalommal, és sikerült meghívnunk a Kanizsa Csillagai roma együttest Nagykanizsáról, akiknek nemrégiben jelent meg lemezük, és ők hagyományos roma zenét játszanak és ők is fognak táncházat tartani.”

Ezúttal jelmezben is érkeztek gyerkekek - különböző kedvezményeket kaptak cserébe a boszorkányok, katicaborgarak, tündérek.

Bodnár Eliza
“Nemrég voltunk arcfestésen, én pillangó formát kértem!”

Ennél az asztalnál dupla feladatot végez az angyalkának öltözött könyvtáros.

Bozzai Judit - könyvtáros, Berzsenyi Dániel Könyvtár
“Az én asztalomnál virágot készítünk, régi, már nem használatos kottalapokból és könyvlapokból, és emellett én vagyok az a tündérkönyvtáros, aki a kincskereső kalandjáték során a gyerkekeket tovább segíti egy pecséttel!”

Legórobotok fociztak az olvasóteremben, a gyermekek mesét hallgattak vagy belemerültek egy-egy kötetbe. Kevesen ismerik az intézmény mini könyvecskéit  - most nagyítóval (19:07) is alaposan megnézhették ezeket a kincseket. A rendezvény célja, hogy szívesen jöjjenek a gyerekek a könyvtárba - és ne csak ilyenkor.

Papp Eleonóra
“Tavaly hallottunk először erről a rendezvényről, és akkor jöttünk először a könyvtárba, azonnal be is iratkoztunk Olíviával, ő most öt éves, azóta rendszeresen járunk, egyszerűen olyan sokat olvasunk, hogy nem tudunk és nem is akarunk annyi könyvet venni.”

Több mint két tucatnyi könyvtáros foglalkozott a gyerekekkel, mintegy 20 helyszínen.