Hírek

Díjazzák a családbarát munkahelyeket

2018. október 16., 14:25

Család és munka - sokszor nehéz összeegyeztetni a kettőt, de nem lehetetlen. Azokat a munkáltatókat, akik ezt elősegítik, ezentúl díjazza a Vas Megyei Közgyűlés. A kormány célja, hogy egyszerre találjon megoldást a demográfiai problémákra és a munkaerőhiányra.

Díjazzák a családbarát munkahelyeket

Játszósarok a Vas Megyei Önkormányzati Hivatalban. A szülők kis időre itt biztonságban tudhatják a gyermeküket, ha dolgozniuk kell. Az intézmény többféleképpen is segíti a gyermeket nevelő munkavállalóit, nem véletlen, hogy tavaly megkapta a Családbarát munkahely címet. Több ilyen kezdeményezésre lenne szükség – hangzott el egy sajtótájékoztatón. Európai és egyben országos szinten is fontos kérdés a demográfiai probléma megoldása.

Hende Csaba - alelnök, Országgyűlés
„Szükséges egyrészt támogatni a gyermekvállalást, ennek számtalan eszközét vonultatta fel a kormány, ennek köszönhetően 2010-hez képest érdemben növekedett a születésszám, de még messze vagyunk az egyszerű reprodukció, tehát a népesség szintentartását jelentő szinttől is”

A Vas Megyei Közgyűlés – együttműködve több szervezettel – két kategóriában megalapította a Vas Megye Családbarát Munkahelye és a Vas Megye Családbarát Munkahelyi Vezetője Díjat. A kezdeményezésnek több célja van.

Balázsy Péter – megyei jegyző
„Elismerni azokat a munkahelyvezetőket és munkahelyeket, akik a családbarát munkáltatást támogatják Vas megyében, példaként állítani őket a közösség elé, a vállalkozásokat és a vezetőket egyaránt, motiválni őket arra, hogy további ilyen intézkedéseket, lépéseket tegyenek meg és nem utolsósorban népszerűsíteni ezeket a vállalkozásokat”

Az elismeréseket idén december 15-én, a következő évektől pedig a Család Nemzetközi Napján, május 15 -én adják majd át. Az adományozására vonatkozó javaslatokat november 15-ig várja a díjalapító.