MNB
MNB - 2

Hírek

Díjátadó gálával zárult a Szociális Hét

2017. május 15., 13:55

Öt szakember vehette át a város által alapított kitüntetéseket. Az egyhetes rendezvénysorozat központi témája ezúttal a család volt: ezért is szerveztek interaktív, kicsiket és nagyokat egyaránt megmozgató programokat.

Díjátadó gálával zárult a Szociális Hét

“A szociális héten azok a szociális területen dolgozók találkoznak, tanítják egymást, akik egész életükben ezt teszik, a tapasztalatokat ilyenkor kicserélik.”

A szociális területen dolgozók munkáját méltatta köszöntőjében Puskás Tivadar polgármester a Bartók-teremben. A gálaesten elsőként a Győrvári Edith-díjat adta át Takátsné Tenki Mária elnökkel dr. Lazáry Györgynének, aki a krízishelyzetben lévő családokat segíti már több évtizede.

“Teréz anyával vallom, nagy dolgokat  tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel.”

A Pálos Károly-díj első fokozatát Horváth Adrienn, a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat dolgozója, és Gerencsér Istvánné, a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó cég  munkatársa kapta. A Szociális Ellátás Segítéséért kitüntetést Polcsik Csabáné személyi asszisztens vehette át.

A gálán a Mesebolt Bábszínház árnyjátékot adott elő, és néptáncos produkciót, valamint kóruselőadást is élvezhetett a közönség.

A Pálos Károly-díj második fokozatának birtokosa, a Kuckó bölcsőde vezetője,  a mai napig folyamatosan képzi magát a szakterületén.

Vasasné Horváth Orsolya - bölcsődevezető, Kuckó Bölcsőde
“Nagyon hasznosnak tartom a szociális hetet, hogy évről évre visszatérünk ehhez a fontos témához, hogy egymást segítsük, és egymásnak jót tegyünk, a szociális intézményben dolgozók az ellátottaiknak.”

Több mint húsz program mozgatott meg mintegy 1500 embert a szociális héten, és számos , a szakterületet érintő téma a figyelem középpontjába került

Pósfainé Sebestyén Bianka - intézményvezető, Szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmény
“Az is különlegessége volt az idei szociális hétnek, hogy egy saját weboldal született, először, ahol a programjaink megtekinthetők, figyelemmel kísérhetők, és az alkotó kiállítás minden darabja feltöltésre került, vagy a fotókiállítás is.”

A szocialishet.hu-n az előadások, a rendezvények is bármikor visszanézhetők.