Hírek

Cserkésznap a Fő téren

2015. április 27., 17:35

Kerékpártúra, éjszakai távcsöves csillagnézés és táncház is szerepelt a szombati cserkésznap kínálatában. A Fő téren közösségi programokkal várták a családokat. Az érdeklődők megismerkedhettek a mozgalommal, és különböző játékokba is bekapcsolódhattak. Így ünnepelték Szent György, a cserkészek védőszentjének napját.

Cserkésznap a Fő téren

Bőrből tarsolyt, papírból repülőt és kitűzőt lehetett készíteni, tesztet tölthettek ki, óriás és normál társasjátékot is játszhattak mindazok, akik kilátogattak a cserkésznap programjaira. Az ország több városában is rendezvényen mutatkoztak be a cserkészek Szent György napja alkalmából.

Hamza István - elnök, III. cserkészkerület
"Azt szeretnénk itt megmutatni, hogy élünk, vagyunk, minden fiatalt várunk, aki szívesen csatlakozna hozzánk, és hajlandó egy vidám napot eltölteni."

A cserkészet a világ legnagyobb ifjúsági mozgalma, politikamentes, vallásos alapon szerveződő és önkéntes. Magyarországon 40 évig tiltott volt, 1989-ben alakult újra az országos szövetség, amely tíz kerületben több ezer tagot számlál. A cserkészet erőssége az összetartó közösség.

Harkai Gabriella - pedagógiai fejlesztő munkatárs, III. cserkészkerület
"A mai világban, amikor nagyon kevés kisközösség van, akik mindig számíthatnak egymásra, ezt a cserkészetben meg lehet találni."

Szombathelyen öt cserkészcsapat működik közel 300 fős tagsággal, három egyházi iskolákhoz, kettő plébániákhoz kapcsolódik.

Horváth Magdolna
"Én már hétéves korom óta a Sík Sándor Cserkészcsapatban cserkészkedem. Mindent szeretek, hogy nyáron megyünk túrázni, táborozni, minden évben van téli táborunk, nagyon jól összehozza az embereket."

Akinek kedve támadt jelentkezni valamelyik cserkészcsapatba, a rendezvényen ehhez is segítséget kaphatott.