Hírek

Csalókra figyelmeztet a rendőrség

2020. március 26., 16:48

Az utóbbi napokban az egészségügyi válsághelyzetet kihasználva főként a kistelepüléseken élő idős embereket vették célba a bűnözők. A házalók védőkesztyűt, maszkot ajánlanak, miközben a figyelmet elterelve vinnék az értékeket.

Garamvölgyi László – kommunikációs igazgató, Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács
„A csalók a hivatalosság és a hitelesség látszatát keltik. Tehát olyan termékeket mutatnak, amelyek hasonlítanak mondjuk egy szájmaszkhoz, védőkesztyűhöz, de árulnak olyan tablettákat is, amely bizonyosan megvéd a koronavírus ellen. Természetesen ez is bóvli, hamisítvány.”

Az úgynevezett unokázós csalás nem újkeletű, most azt hazudják a bűnözők, hogy az idős ember unokája megfertőződött, sürgősen pénz kell a gyógykezelésére. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kisfilmeken mutatja be, miként gondolkodnak az elkövetők. A „Csalóakadémia” sorozat epizódjai az interneten elérhetők.

A vírus elleni csodagyógyszer hírének sem szabad bedőlni, ugyanis ilyet is árusítanak a csalók.

„Azt ajánlják, hogy megvan a csodaszer, a kínai járvány elindulásakor már megjelent a nemzetközi portálokon, hogy 3 szem tabletta 100 dollár, de csodaszer, és ilyeneket kínálnak, ennek sem szabad bedőlni. Ezeknek a szervere is döntően külföldön van, és itt utalni kellene a pénzt, de hát köztudott, hogy sajnos még a koronavírus ellen vakcina nincsen. 8.08

"Azt szeretnénk megakadályozni, hogy esetleg csalók házról házra járjanak. Soha nem előre."

A veszélyhelyzetben egyre több idős embernek segítenek a Pálos Károly Családsegítő munkatársai, akik hivatalos igazolvánnyal rendelkeznek.

Kulcsár Lászlóné – intézményvezető, Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ
„Amikor a kollégáim veszik a telefonon veszik az igényt, hogy bárkinek segítséget kell nyújtani a gyógyszerek kiváltásában, vagy a bevásárlásban, akkor ezt követően ők elmennek a gyógyszertárba, hiszen e-recepten keresztül a TAJ-szám ismeretének birtokában ki tudják váltani a gyógyszert. Fizetni mindenkinek utólag kell.”

Fontos, hogy ne engedjünk be idegent, és ne higgyünk el valótlan történeteket! A veszélyhelyzetben a koronavírussal összefüggő csalások elkövetői akár öt évig terjedő szabadságvesztésre is számíthatnak.