Hírek

Civil fórumot tartottak

2018. október 18., 13:34

Közel száz civil szervezet vett részt azon a fórumon, amelyet az őket érintő törvényi változása miatt tartottak a megyeházán. A tájékoztató rendezvényen előadásokat is hallhattak a CIVIL INFO - NEA 2019 országos road show keretében.

Civil fórumot tartottak

Ismét változtak a civileket érintő jogszabályok - egyesületek, alapítványok és szövetségek vettek részt azon a rendezvényen, amelyet a megyeházán tartottak a Vas Megyei Információs Centrum szervezésében.

Bődi Lívia - elnök, Szombathelyi Szépítő Egyesület
“A Szépítő Egyesület is minden évben megpályázza a Nemzeti Együttműkműködési Alapnál a működési és szakmai pályázatot, ezért fontos, hogy ilyen tájékoztatón részt vegyünk, mert itt olyan dolgok hangzanak el, ami később a pályázat sikeressége szempontjából nagyon fontos, emellett követni kell a változásokat is.”

A résztvevőket házigazdaként Balázsy Péter, megyei jegyző köszöntötte. Az eseményen többek között részt vett a Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnöke, Takácsné Tenki Mária, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője, Bognár Balázs, vagy éppen a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületének elnöke, Bősze György.

Simon Ádám - elnök - H+ Média és Kulturális Egyesület
“Egy felelős civil szervezet akár az elnökséggel, akár a tagokon keresztül valamennyi ilyen alkalmat kihasznál arra, hogy tudja a szervezet működését fejleszteni, legyen akár helyben, akár a fővárosban ilyen alkalom, úgy vélem, hogy ha az elnök vagy ah elyettes nem tud részt venni, nyugodtan küldjük el akár a  tagokat, önkénteseket az ilyen alkalmakra, hiszen nagyon értékes információkat tudhatunk meg ilyenkor.”

Az országos tájékoztató rendezvény szombathelyi állomásán arról is hallhattak a résztvevők, hogy alapjaiban változott meg a legnagyobb pályázati lehetőségeket nyújtó csoport működése.

Nagy Krisztina - szakmai vezető, Vas Megyei Civil Információs Centrum
“Az Emberi Erőforrások Minisztériumából átkerültek a civil ügyek a miniszterelnökségi hivatalba. A miniszterelnökség úgy gondolta, hogy egy road show keretében - ami CIVIL INFO - NEA 2019 néven fut - bemutatkozzon, a társadalmi kapcsolatok bizottsága a miniszterelnökségen belül.”

Hamarosan egy pályázati lehetőséggel is számolhatnak a szervezetek a Nemzeti Együtttműködési Alapon belül - erről is tájékoztatták a jelenlévőket. Azoknak az érintettek, akik most nem tudtak jelen lenni a tájékoztatón, a szervezők külön előadást tartanak majd - ezt azonban igényelniük kell.