Hírek

BPW Tanműhelyi nyílt nap

2018. november 27., 14:11

Közel 200 pályaválasztás előtt álló diák vett részt a BPW-Hungária Kft. 10 éves Műszaki Képzőközpontjában rendezett Tanműhelyi nyílt napon. A nagyvállalat színes programokkal, tortával, pezsgővel és nyereményekkel várta az érdeklődőket.

BPW Tanműhelyi nyílt nap

Iskolai csoportok, családok, sőt munkahelyet kereső vagy éppen váltani akaró felnőttek is érkeztek a 10 éves Műszaki Képzőközpont nyílt napjára. A tanműhelyben megnézhették, milyen körülmények között sajátíthatják el a szakmát a mechatronikai technikus, a gépi forgácsoló és a hegesztő tanulók.

A virtuális hegesztőpadot pedig ki is próbálhatták az érdeklődők.

Vass Rózsa
Az apukám itt dolgozik, és én is itt szeretnék dolgozni, mert jó. És a tanműhelyben forgácsolót láttam. Parasztot, ilyen kis aluminium bábut készítettem és alá egy ilyen bpw-s talpat. Lehetett lufit fújatni, hegeszteni, és sok jó embert látni.

Horváth Gergő
Pályaorientációs vásáron láttuk, meg a családból is többen dolgoznak ezekben az ágakban, és a továbbtanuláshoz eljöttünk, hogy megnézzük, milyen.

A nagyvállalatnál a duális képzés keretében eddig 177-en szereztek szakmát. Nagy részük azóta is a gyárban dolgozik. A tanműhely tehát fontos bázisa a szakember utánpótlásnak.

Kelemen József – vezető, Műszaki Képzőközpont, BPW
A gépi forgácsoló és a hegesztő 3 éves képzések, a mechatronikai technikus pedig 4 + 1 éves képzés. A 10 éves tanműhelyi évfordulónk kapcsán hoztuk itt létre ezt a nyílt napot, amivel a fiatalokat a műszaki pálya felé szeretnénk orientálni.

A futóműgyártó cég a duális szakképzésben végzett munkája elismeréseként a Német-Magyar Tudásközpont felkérésére részt vesz egy nemzetközi projektben.

Novák Tibor – HR-vezető, BPW-Hungária Kft.
A kormány támogatásával a Siemens Zrt. és a Német-magyar kereskedelmi kamara részvételével indul egy PILOT program, aminek keretében a gépész szakmák úgymond megújítása elindul egy kicsit német mintára, tehát német tapasztalatok beépítésére.

Az érdeklődők gyárlátogatás keretében megismerhették a több mint 1500 főt foglalkoztató nagyvállalat termékeit, és azt is láthatták, milyen korszerű körülmények között készülnek. (16.22) A nyílt napon játszóház, sült gesztenye, (5.08) sőt a születésnap alkalmából torta is várta a fiatalokat. Az esemény végén pedig időkapszulát helyeztek el a Műszaki Képzőközpont bejáratánál.