Hírek

A zsidó áldozatokra emlékeztek

2010. március 25., 10:28
600 ezer magyar és 6 millió európai meggyilkolt zsidóra emlékeztek szerdán Kőszegen. Az egykori téglagyárban működött 1945-ben az ország egyetlen gázkamrája. A város munkatáboraiban több ezer munkaszolgálatos vesztette életét. A front közeledtekor pedig a végsőkig legyengült emberekre ciklon „B” gázt dobtak.
A zsidó áldozatokra emlékeztek

Egyre kevesebb a túlélő és hozzátartozó vesz részt a kőszegi megemlékezésen. 65 éve történtek itt a szörnyű és szégyenteljes események. A városkörnyéki munkatáborokban 8 ezer zsidó munkaszolgálatost dolgoztattak a végsőkig.

Rába László - országgyűlési képviselő
"Feketekávé és 3 deci leves vagy főzelék mellett a dermesztő hidegben rongyosan sáncokat építettek, tankcsapdákat ástak."

A kőszegi zsidókat már korábban deportálták a német koncentrációs táborokba, ide pedig Budapestről hozták a foglyokat. A háború vége előtt néhány héttel, a front közeledte miatt a legyengült zsidókat kivégezték. Betegszobába terelték őket.

Galambos Lea édesapja 48 évesen vesztette itt életét. A családnak két túlélő társa mesélte el a történteket.

Galambos Lea
"Elmondták, hogy a mi fényképünk volt az apu kezében, és hozzánk beszélt."

A város környéki tömegsírokba 2500-3000 meggyilkolt zsidó munkaszolgálatos holttestét tették. A maradványok egy részét később exhumálták, és Budapesten helyezték örök nyugalomra.

Lazarovits Ernő - külügyi vezető, MAZSIHISZ
"Kőszegen rengeteg munkaszolgálatos volt. Ezen a gázkamrán kívül még másik három is működött itt, amelyben nagyon sokan vesztették életüket."

Az áldozatokra emlékezett a város, és a zsidó közösség. A halotti ima után a kőszegi intézmények, a pártok és a civil szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés virágait a történelem egyik legsötétebb korszakát idéző szobor előtt.