Hírek

A 200 éve Szombathelyen született Magyar Lászlóra emlékeztek

2018. november 16., 16:43

A 200 éve Szombathelyen született Magyar Lászlóra előadásokkal emlékeztek az MTA Vas Megyei Tudományos Társulata, a vasi Honismereti Egyesület és a Múzeumbarát Egylet közös rendezvényén, a Berzsenyi Könyvtárban. Az érdeklődők a neves Afrika-kutató felfedezéseiről, feltételezett szülőházáról és a tiszteletére a 30-as években felállított szoborról hallhattak.

A 200 éve Szombathelyen született Magyar Lászlóra emlékeztek

A Kossuth Lajos utca 29-ben álló lakóház falán emléktábla hirdeti, hogy itt látta meg a napvilágot  1818-ban Magyar László. A híres Afrika-kutató feltehetően abban a házban született, ahol akkoriban édesanyja szolgált, az épületet azonban valószínűleg rosszul azonosították a korábbi helytörténészek - derült ki Tilcsik György előadásából, a 200 éve született Magyar Lászlóról szóló emlékülésen.

Tilcsik György ny. levéltárigazgató
Hibásan sikerült ennek a beazonosítása, egyszerűen azért, mert a Magyar László keresztapai tisztségét elvállaló Zanelli Ferenc fűszeresnek ez a ház csak 8 évvel később került a tulajdonába, mint hogy Magyar László megszületett.

Tilcsik György szerint az a legvalószínűbb, hogy a Belsikátor Fő tér felőli sarokházában született házasságon kívüli törvénytelen gyerekként a későbbi felfedező.

Az előadóülésen Vig Károly muzeológus Magyar László afrikai útjairól beszélt. 1848-tól haláláig 16 évet töltött a fekete földrészen, ezalatt felderítette a Kongó folyót a torkolatától a forrásvidékééig, és Afrika belsejében is nagyobb utakat tett meg - veszélyes körülmények között, többnyire nagylétszámú karavánokhoz csatlakozva. Kutatásaiban évekig egy helyi fejedelem támogatását élvezte, így az afrikai társadalmat belülről is alaposan megismerhette. Tevékenysége alapján a legnagyobb földrajzi felfedezők között a helye, nem véletlenül nevezték a “másik Livingstonnak” - mondta Vig Károly.

Vig Károly muzeológus
Az önszerveződő  afrikai kisközösségek mindennapjairól, a szökött rabszolgák közösségeinek mindennapjairól, illetve a koncentrált rabszolgakereskedelem mindennapjairól valóban első kézből tudósított. 02:38

Magyar László tiszteletére 1938-ban, Pável Ágoston és a Vasi Szemle kezdeményezésére állítottak emlékművet a Perint mellett. Az oszlopon álló Niké-szobrot Rumi Rajki István készítette - idézte fel előadásában Balogh Péter, a szobrászról elnevezett műpártoló kör elnöke.