Hírek

37. Szilveszter Kupa

2024. január 03., 17:05

Ezúttal is rendkívül népszerű volt a 2023-as év utolsó, kiemelt sportrendezvénye. A Szilveszter Kupa 37. alkalommal töltötte meg három napon keresztül a Haladás Sportkomplexum csarnokát, ahol új bajnokokat avattak.

37. Szilveszter Kupa

Gondos előkészületeket követően december 28-án indult útjára a labda az MVD-SZIG Szilveszter Teremlabdarúgó Tornán. Három korcsoportban 40 csapat, mintegy 500 játékosa lépett pályára a végső győzelem megszerzésének reményében. A hölgyek és az öregfiúk mezőnyében 8-8 együttes csoportmérkőzésekkel kezdte a kupaküzdelmeket, míg a nyílt kategóriában 24 csapat nevezését fogadták el a szervezők. A rendezvény színvonalát a szervezők garantálták, akik korábban játékosként is megtapasztalták a torna atmoszféráját.

Táncsics András - elnök, szervező - Szombathelyi Szabadidősport Szövetség
-  Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy amit mondok az hiteles, mert ugye ez a 37. torna és nem árulok el nagy titkot, hogy 35-ször pályára léptem. Tehát ennyit nem játszott senki sem Szilveszter tornán. Ez régen a Haladás Munkacsarnokban is így volt, hát ennek gyakorlatilag most már azt mondom, hogy is mondjam, egy olyan esemény a karácsony után, a szilveszter előtt természetes az embereknek, a családoknak.

A látványos csatákért harcedzett játékosok vállaltak garanciát. Több egykori és jelenlegi élvonalbeli vagy épp igazolt labdarúgó lépett pályára, tudásukkal pedig emelték a torna fényét. A korábbi években a nyílt és az öregfiúk kategóriájában bizonyított Halmosi Péter is, aki idén szintén két hadszíntéren szeretett volna érmet nyerni.

Halmosi Péter - játékos
- Igen, ez nekem gyerekkoromban hozzátartozott az életemhez, viszont a profi karrierem alatt nem nagyon vettem részt, sőt egyáltalán nem vettem részt a Szilveszter Kupán. Az elmúlt 4-5 évben sz öregfiúkban indultam. Egyszer már a Vulcanoval a nyíltban megnyertük - 5 évvel ezelőtt, ha jól tudom vagy régebben, a pontos dátumot sajnos nem tudom. Az öregfiúkkal tavaly megnyertük, akikkel most is sikerült a döntőbe jutnunk.

Az öregfiúk mezőnyében végül a Szkendó csapata diadalmaskodott, miután legyőzte a Di Napoli együttesét. Ezzel ismét Halmosi Péterék hódították el az aranyérmesnek járó serleget. Ugyanakkor a Haladás korábbi labdarúgója a nyílt kategória fináléját elveszítette csapatával. A döntőben 4-2-re a Szikra Autókozmetika diadalmaskodott. A hölgyeknél is új bajnokot avattak, a gyengébbik nem képviselőinél a Kinizsi SK lett az első, megelőzve a trónfosztott SzaSza Pizzát és a Nyárád együttesét.