Hírek

24. alkalommal rendezték meg Szombathelyen a Sakura Karate Kupát

2024. március 01., 17:32

24. alkalommal rendezték meg Szombathelyen a Sakura Karate Kupát. 170 karatéka lépett szőnyegre a jó hangulatú versenyen.

24. alkalommal rendezték meg Szombathelyen a Sakura Karate Kupát

Február utolsó hétvégéjén népes mezőny gyűlt össze a Szombathelyi Vívóakadémia csarnokába. A 24. alkalommal megrendezett Sakura Karate Kupára nemcsak a régióból, hanem egész Dunántúlrúl érkeztek versenyzők. A megmérettetésre 170 karatéka mintegy 300 nevezést adott le az egyéni küzdelmekre. Ezúttal is mindkét harművészeti ágban - a katában és a kumitében - azaz a formagyakorlatban és a küzdősportban is bizonyítottak a résztvevők.

Katona Péter - elnök, Sakura Egyesület

Azoknak a gyerekeknek akik eljönnek ez egy jó támpont, hogy hogyan fognak tudni nekimenni a tavaszi akár a magyar bajnokságnak vagy országos bajnokságoknak. Ez a cél, igazából ezt a verseny bőven tudja. Ugye jelenleg három küzdőtéren zajlanak a küzdelmek. Végülis mindegyik küzdőtéren nemzetközi szintű minősítésű bírók vannak. Tehát ez olyan, mint egy nagy verseny, csak kicsiben és helyben. Ugye a legfontosabb az, hogy a Vas megyei gyerekeknek ne kelljen elutazni.

Nagy érdeklődés a szivacsmellényes kumitét, ahol a szurkolók és a résztvevők is remekül szórakoztak. A legkisebbek mellett azonban az idősebbek számára plusz motivációt jelentett a sakura kupán való részvétel.

Polyák Dorka - versenyző

Elégedett vagyok a teljesítményemmel. Jó lett volna, hogyha a dobogót elértem volna formagyakorlatban, de hát nem jött össze, de majd következő versenyen talán.

A karatékák számára ezzel az erőpróbával véget ért a felkészülés és kezdetét vette a versenyidőszak. Az elkövetkezendő hetekben több versenyen is indulni fognak a vasi sportolók. Ezek közül kiemelkedik a Diákolimpia küzdelmei, amelyen esélyesként vesz részt jó pár szombathelyi versenyző.

Már 24. alkalommal rendezték meg Szombathelyen a Sakura karate kupát. Az idei erőfelmérő egyben szezonnyitó viadalként szolgálta a tehetséges sportolók felkészülését. A Szombathelyi Vívóakadémia csarnokában 170 karatéka lépett szőnyegre a jó hangulatú versenyen.