Hírek

Vízilabda tábor

2019. június 20., 13:24

A magyar vízilabda utánpótlás legjobbjai vendégeskednek Szombathelyen ezen a héten. A Magyar Vízilabda Szövetség tehetséggondozó programjában mintegy 100 gyermek és edzőik vesznek részt, akik az ország négy régiójából érkeztek a táborba.

Vízilabda tábor

Nem véletlenül esett a választás Szombathelyre - hangsúlyozta vasárnap a tábor megnyitóján a szövetség elnöke. Vári Attila elmondta, hogy nagy szerepe volt ebben a tavalyi nagy sikerrel megrendezett ifjúsági vízilabda-világbajnokságnak, valamint az itt zajló magas szintű szakmai munkának, aminek köszönhetően mára meghatározó vízilabda várossá vált a vasi megyeszékhely.

Vári Attila - elnök, Magyar Vízilabda Szövetség
"Többször voltunk itt, nemcsak a szövetség, hanem különböző csapatok is, válogatott csapatok is, mert megvannak a lépcsőfokok, tehát a legkisebb képzéstől az iskolai képzésen át, közösen az iskolákkal alakította ki Szombathely a vízilabdás képzését, tehát tudományos alapja van."

Azért is fontos a tábor és az ott szerzett tudás, mert ezzel nem csak a tehetséges fiatalok gyarapodnak, hanem az edzők is kölcsönösen tapasztalatot cserélhetnek.

Vincze Balázs - szakmai vezető, AVUS
"Összességében majdnem 100 gyerek vesz részt a táborban és közel 20 edző foglalkozik velük, napi 4 óra vízifoglalkozás és emellett szárazföldi képzés, valamint elméleti képzés is lesz a programban."

A táborban résztvevő 2006, 2007-es korosztályú fiatalok között már most sok tehetség mutatkozik, a kérdés csak az mennyien jutnak el a felnőtt válogatottságig.

Tóth András - játékos, Pécsi Sport Nonprofit Zrt.
"Én 3 éve vízilabdázok, eddig nagyon sok élményem volt a vízilabdával. A legnagyobb élményem a gyerekcsapattal volt, ahol rengeteg tornát megnyertünk itt Szombathelyen is volt torna, meg a 2006-os korosztályban, saját korosztályomban is elég jó sikereket érünk el."

A tehetséggondozó tábor pénteken zárja kapuit.