Hírek

Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a fiatal gazdák

2012. július 24., 17:26

A Vidékfejlesztési Minisztérium mintegy 4 milliárd forintos keretösszeggel segíti a mezőgazdasági vállalkozások elindítását.

Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a fiatal gazdák

Őszi búzát arat a kombájn Bozzai határában. Nagy Imre Gábor mintegy 50 hektáron gazdálkodik. 2008-ban ő is indult és nyert is testvérével együtt a Fiatal Gazda pályázaton. A mintegy 10 millió forintos támogatásból szántóföldi nehézkultivátort, ekét és földterületet vásárolt, valamint a vállalkozás működtetésével kapcsolatos kiadásokra fordította az összeget.

Nagy Imre Gábor, gazdaálkodó
A Fiatal Gazda támogatás elég nagy segítség volt. Ez az összeg, ez a 10 millió forint nem rossz. Ha valakinek adnak 10 millió forintot, ami vissza nem térítendő támogatás és a vállalt kötelezettségeket kell teljesíteni, akkor én javaslom mindenkinek, hogy lépje meg, mert nem rossz.

Július 16-án nyílt meg újra ez a pályázati forrás. A vissza nem térítendő támogatás összege az üzemmérettől függően 20 és 40 ezer euró, azaz kb. 6 és 11,5 millió forint között változik. Pályázni, többek között, új vállalkozás elindítására, vagy már működő gazdaság átvételére lehet. A minisztérium nem titkolt célja, hogy több mezőgazdasági vállalkozás jöjjön létre, az uniós csatlakozás óta ugyanis mintegy 30 ezren szüntették be tevékenységüket az agráriumban.

TELEFONNÁL: Szabó Csaba, miniszteri biztos
Nagyon várták ezt a pályázatot a fiatal gazdák illetve azok, akik vállalkozást indítanak vagy beleférnek ebbe a rendszerbe. Képzeljük el, hogy 12 millió forint szabadon felhasználható forráshoz jutnak, mezőgazdasági vállalkozás bővítésére, finanszírozására. Nem kötjük meg, hogy tenyészállatot, traktort, műtrágyát vagy mit vásárol rajta.

A pályázatokat augusztus 16-ig lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megyei kirendeltségére. A kiírásról, a részletes feltételekről a kamarai tanácsadóknál lehet információkat kérni.