Hírek

Vért adtak a rendőrök

2018. február 19., 18:19

Február 8-22. között Vas megye öt rendőrségi objektumában rendeznek véradást a szervezet munkatársai számára. Eddig már több mint kétszázan bizonyították segítőkészségüket, és adták a vérüket. A tíz éve szolgálatteljesítés közben hősi halált halt Borbély Zoltán posztumusz rendőr hadnagy emlékére nyilvánították ezt a napot a rendőrség hivatalos véradó napjává.

Vért adtak a rendőrök

Pénteken délelőtt hosszú sor kígyózott a Szombathelyi Rendőrkapitányság nagytermében berendezett ideiglenes véradóállomás vizsgáló és adminisztrációs pultja előtt. Nyomozók, járőrök és irodai alkalmazottak is jelentkeztek a nagy hagyományokkal bíró, ezúttal már 19-szer megrendezett véradásra. Sokuk rendszeres véradó. Németh Andrea Judit kiemelt főnyomozó most vehette át a 35-szörös véradásért járó oklevelet.

Németh Andrea Judit – kiemelt főnyomozó, Vas Megyei Rendőr-főkapitányság
Az egészség mindenekelőtt fontos, mert ha egészséges az ember, akkor jól dolgozik, jó a közérzete, akkor helyt áll a mindennapok nehézségeiben. Azzal, hogy vért adok, ezzel 3 beteg emberen segítek. Plusz még az én egészségem, vérem is szűrve van mindenféle betegségre, és ez a felfrissülés 3-4 havonta nem árt az embernek.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság állományából tavaly 241-en adtak vért februárban, a Magyar Vöröskereszt Vas Megyei szervezetével közösen negyedévente szervezett alkalmakkor pedig közel 400-an vállaltak szolidaritást a bajba jutottak megsegítésére. A rendőrség hivatalos véradó napjához Vas megyében már évek óta jutalmazás is kapcsolódik.

Az elmúlt évi véradók között egy egyhetes családi nyaralást sorsoltak ki a főkapitányság büki pihenőházában, hárman pedig ajándékcsomagot vehettek át. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2011-ben nyerte el a Véradóbarát Munkahely címet.