Hírek

Vereséggel mutatkozott be a Haladás kispadján Michal Hipp

2017. november 21., 16:04

A szombathelyiek Balmazújvárosban szenvedtek 2:1 arányú vereséget a szlovák szakember irányításával.

Vereséggel mutatkozott be a Haladás kispadján Michal Hipp

Némi meglepetésre szombathelyi rohamokkal kezdődött a Balmazújvárosban megrendezett akár “hatpontosnak” is minősíthető mérkőzés. A szombathelyiek már a második percben kis híján megszerezték a vezetést, ám Szécsi még védeni tudta Halmosi életerős lövését. A 21. percben viszont a kitűnő hálóőr sem tudott hárítani: Ramos parádés mozdulattal továbbította a labdát a kapujába. A hazaiak csupán a második félidőben kezdtek el komolyan támadni, próbálkozásaikat a 61. percben siker koronázta: Fekete Királyt megelőzve fejelt a hálóba. A 79. percben pedig Sigér Arabuli szenzációs szólóját követően lőtt a jobb felső sarokba, és ezzel kialakította a 2:1-es végeredményt.

Horváth Ferenc vezetőedző, Balmazújváros
“Végtelenül büszke vagyok és nem csak ezért a meccsért, hanem azért, amit ezek a fiúk itt hétről hétre művelnek. Kis csapat vagyunk, az, hogy ilyen meccseket meg tudunk nyerni, az nagyon nagy boldogság és nagy büszkséggel tölt el, hogy ilyen játékosaim vannak.”

A Haladás a játék képe alapján nem érdemelt vereséget. Még a hosszabbítás pillanataiban is volt lehetőségük a gólszerzésre, de nem tudtak élni sem azzal, sem pedig a korábban kialakított ziccerekkel.

Michal Hipp - vezetőedző, Szombathelyi Swietelsky-Haladás
“Az elmúlt pár napban, amióta együtt dolgozunk a csapattal, főleg a taktikai és a technikai elemeket gyakoroltuk. A téli szünetig igyekszünk minél jobban teljesíteni, hogy aztán a felkészülés alatt kicsit újraszervezzük a dolgokat.”

A Haladás újabb vereségének köszönhetően továbbra is a bajnoki tabella kiesést jelentő 11. helyén áll. Legközelebb szombaton 19 óra 30 perckor lépnek pályára bajnoki mérkőzésen, amikor a Ferencvárost fogadják már az új Hali-stadionban.