Hírek

Védendő fajok

2015. február 27., 17:54

A Magyar Madártani Egyesület, a Haltani Egyesület és a Rovartani Társaság hosszú idő óta megszavazza az év élőlényét. Ezeket korábban a társaságok választották ki, de idővel a döntés jogát az ország lakosságának engedték át. A szavazás az interneten zajlott ezúttal is. A kezdeményezés célja felhívni a figyelmet a védendő fajokra.

Védendő fajok

Megtelt érdeklődőkkel a Savaria Múzeum klubterme csütörtökön Az év élőlényei 2015-ben című tudományos ülésen. Az egyes szakterületek kutatói tartottak előadást az év rovaráról, haláról, kétéltűjéről, madaráról, vadvirágáról és fájáról. A lágyszárú növények közül a fehér virágú tollas szegfüvek nyertek.

Kulcsár László – környezetvédelmi referens, Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal
„Magyar nevén tollas szegfű fajcsoportról van szó. Magyarországon 5 taxon képviselteti magát, egymáshoz nagyon hasonló megjelnésű fajokról van szó, amelyek taxonómiai megítélése még most is vitatott. Közülük több endémikus, tehát Közép-Európában keletkezett faj, amely máshol Európában nem is fordul elő.”

A fák kategóriájában éles volt a verseny a három jelölt között, amelyek közül a kocsányos tölgy került ki győztesen, amely számos népnek és kultúrkörnek az egyik legfontosabb fája. A madarak kategóriájában a búbosbanka került az első helyre. A különös megjelenésű szárnyasra manapság a növényvédő szerek komoly veszélyt jelentenek, de az országban állományuk így is jelentős és stabil. Az év kétéltűje idén a Dunai tarajosgőte lett.

Dankovics Róbert – muzeológus, Savaria Múzeum
„Érdekessége, hogy ezt a fajt sokáig nem ismerte a tudomány, mint külön fajt. Alfajként egy nagyobb rendszertani csoport tagjaként kezeltük, ez volt a tarajos gőte, amit gyerekkorában a legtöbb mai felnőtt így tanulhatott.”

A halak közül a bizarr küllemű, őskori időket idéző kecsege lett a győztes. Mivel védett faj, halászata tilos. A rovaroknál az 1-1,5 cm-es nagy szentjánosbogár kapta a legtöbb szavazatot, amelynek rajzása Szent Iván-napja környékén szokásos. Számos babona fűzödik ezekhez a rovarokhoz: több rege, monda szerint az eltévedteket is kivezették a sötétből.