Hírek

Új edző irányítja a Haladás női röplabdásait

2019. január 18., 15:45

Új edző, Mucsi Péter irányításával vág neki a  2019-es esztendőnek a Haladás Extraligában szereplő női röplabdacsapata. A szombathelyiek a napokban két bajnoki mérkőzést is játszanak. Mindkettőt idegenben vívják meg.

Új edző irányítja a Haladás női röplabdásait

Szinte napra pontosan háromhetes szünetet kaptak a Haladás női röplabdázói a tavalyi utolsó, december 16-i bajnoki mérkőzésük után. A holtidény alatt változás történt a vezetőedzői poszton: Bedőcs Gergelyt az a Mucsi Péter váltotta, aki korábban már hosszú esztendőkön keresztül irányította a csapatot. A régi-új szakmai vezető konkrét tervekkel vágott neki a munkának.

Mucsi Péter - vezetőedző, Hungast-Haladás
“Minden edzőnek van egy saját elképzelése egy csapatról. Nekem is van. Én a védekezést nagyon fontosnak tartom és a nyitásokat is, mivel ezek a röplabda alapjai. Ebben szeretnénk mindenképpen fejlődni. A nyitásfogadás is egy alap. Ezeket rengeteget gyakoroljuk, hogy megfelelően tudjunk majd támadásokat szervezni.”

A játékosok közel két hete dolgoznak együtt Mucsi Péterrrel. Az edző természetesen megpróbálja a saját elképzelései szerint átalakítani a gárda játékát. Ennek érdekében komoly változások történtek a gyakorlások felépítésében is.

Kolada Judit - röplabdázó, Hungast-Haladás
“Szerintem egy kicsit jobban fel vannak építve az edzések. Ez abból is látszódik, hogy a videózásokon rendesen felkészülünk a meccsekre az ellenfelekből. A taktikánk nagyon ki van találva. Úgy érzem, hogy arra sokkal nagyobb hangsúly van fektetve. Illetve technikai képzés is folyik a csapatunknál és a hat a hat elleni játékból is sokkal több előfordul az edzéseken.”

Mucsi Péter irányításával a Haladás két napon belül két idegenbeli mérkőzésen is pályára lép majd. Az Extraliga hatodik helyén álló vasi zöld-fehérek pénteken a negyedik  UTE, míg szombaton a második Nyíregyháza otthonában szerepelnek. Az esélyeiket nem növeli, hogy a héten két meghatározó játékos, Bokor Laura és Nikolina Asceric is betegséggel bajlódott.