Hírek

Tűzoltós múltidézés

2017. október 19., 22:08

Ma már néhány perc is elég lenne, 33 évvel ezelőtt viszont 7 órán át küzdöttek a tűzoltók, a mentők és több vállalat szakemberei egy beszorult kamionsofőr kimentéséért. Egy 1984-es súlyos közlekedési baleset történéseit és tanulságait idézték fel a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság múltat idéző előadássorozatának újabb epizódjában.

Tűzoltós múltidézés

1984 januárjában a 76-os főúton egy narancsot szállító görög kamion megcsúszott, árokba borult és egy fának ütközött. A baleset következtében a fa teljesen lezárta a vezetőfülkét, így hiába érkezett szinte azonnal a helyszínre a segítség, a beszorult sofőrt a tűzoltók, mentők, a honvédség, a Volán és a MÁV szakemberei megfelelő eszköz híján csak több órás küzdelem után tudták kimenteni.

Egyed László - sajtószóvivő, Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Ezt a kor tűzoltó kollégái felismerték, és a vállalatok segítségével gyártottak, alkottak egy olyan berendezést, amivel ezt már véghez lehetett volna vinni, ha ez rendelkezésre állt volna, és hogy ezt ki is próbálják, ennek keretében egy gyakorlatot szerveztek 1984-ben, ezt dolgozzuk fel ennek az előadásnak a részeként.

A még a baleset évében rendszerbe állított, azóta jól bevált hidraulikus feszítő-vágó berendezés prototípusát a szombathelyi Volán-társaság gyártórészlegében készítették el Tóth Pál tervei alapján.

Tóth Pál – járműgyártó mérnök
Ez a készülék azt tudta, hogy a karosszéria elemeket szétvágni, tehát egy vágóollóból állt, feszítőből, ajtó, ülés, egyéb elemeknek a kifeszítése, valamint egy résemelőből.

Az életmentő eszköz elkészítésénél fontos szempont volt, hogy rendkívüli terep- és időjárási viszonyok között is használható legyen. A múltat idéző előadássorozat a szombathelyi tűzvész és a cipőgyári tűzeset után most a műszaki mentésre fókuszált.

Bognár Balázs – igazgató, Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Felhasználjuk arra, hogy a múlt tapasztalatainak felidézésével a jövőbe tekintsünk, és lássuk, hogy honnét hova halad a szervezetünk, milyen események milyen technikai fejlesztéseket indukáltak.

1984-ben a fiatal görög sofőr végül a kórházban belehalt sérüléseibe. A fejlesztéseknek köszönhetően ma már néhány perc is elég a járműbe szorult sérültek kiemelésére.