MNB - 2
MNB

Hírek

Több mint 25 ezren használták július elseje óta a Szent Márton-kártyát

2014. szeptember 16., 18:55

A szombathelyiek identitásának erősítése mellett bizonyos szolgáltatások versenyképesebbé tétele is célja a városi kártyának. Az elfogadóhelyek száma folyamatosan bővül.

Több mint 25 ezren használták július elseje óta a Szent Márton-kártyát

Több ezren hűsöltek nyáron a Termálfürdőben. A szombathelyiek július elsejétől már húsz százalékkal olcsóbban válthattak ide belépőjegyet a városi kártyával.

Kántás Zoltán, fürdővezető, Vasivíz Zrt.
„ Az elmúlt két hónap eladásai alapján 7 ezer 115 belépést mutat, ami azt is jelenti, hogy a bevezetése óta, valamint a tavalyi eladási adatok alapján a napijegyes forgalmunk túlnyomó része a Szent Márton-kártyára helyeződött át”

A Savaria moziban több mint 10 ezer 500 jegyet adtak el az elmúlt két hónapban, minden harmadikat a Szent Márton-kártyával váltották. A Gyermekek Háza programjait is szívesen látogatják a kártyával a családok, de az AGORA más rendezvényeire is érvényes a plasztikkártya.

Parais István- igazgató, AGORA
„ Nagyon fontos, hogy a Szent Márton-kártya a nagyrendezvényeinken elővételben érvényesíthető, tehát érdemes figyelni a proframkiirésainakt, akár neten, akár írásos formában, hogy mikor lesznek a nagyrendezvények, és mindenképpen elővételre vonatkozik”

A Szent Márton-kártyát a felsőoktatási intézmények hallgatói is megkapják, csak jelezni kell igényüket a polgármesteri hivatalban. A városi kártya a szombathelyiek rezsicsökkentő kártyája - hangsúlyozta Puskás Tivadar.

Puskás Tivadar polgármester
„Most kerültünk olyan helyzetbe, hogy ezt sikerült bevezetni. Szent Mártonnak hívják a kártyát, ez nem véletlen természetesen. Szombathelyen Szent Márton kártyát használunk, ezzel a szombathelyi identitást, a Szombathely és Szent Márton közötti kapcsolata kifejeződik”

Az elfogadóhelyek száma is folyamatosan nő. Vendéglők, optika, autósbolt és kertészet is csatlakozott már a kezdeményezéshez.