Hírek

Terepversenyt rendeztek gyermekeknek

2018. október 16., 14:16

Több mint 200 gyermek vett részt a Skorpió BC által szervezett terepversenyen. A Történelmi Témaparkban kialakított pályán 22 akadályt kellett az apróságoknak leküzdeniük.

Terepversenyt rendeztek gyermekeknek

Savaria Legio Race elnevezéssel ezúttal nem felnőtteknek, hanem gyerekeknek rendezett terep akadályversenyt a Skorpió  Box Club. A város központjában megtartott játékos ügyességi megmérettetést Illés Károly alpolgármester nyitotta meg, aki külön kiemelte, hogy milyen fontos az apróságokat sportra, egészséges életmódra nevelni.  

Illés Károly - alpolgármester
“Nagyon jó ötletnek tartom. Egyrészt a kicsiket megmozgatják, másrészt egy picit arra nevelik őket, hogy majd egyszer ők is a nagy Legio Race résztvevői lehessenek. Nagyon jó kezdeményezésnek tartjuk. Fontos, hogy ez egy civil kezdeményezés. A box club áll mögötte. Ők szervezték, bérelték ki a helyet és csinálják ezt az egész rendezvényt.”

A Történelmi Témaparkban kialakított pályánál egymást érték az érdeklődők. Vasárnap reggel 10 órától délután háromig hosszú sorokban várakoztak a jelentkezők. A gyerkőcöket természetesen a szüleik kísérték el a próbára, akik legalább annyira élvezték a rendezvényt, mint gyermekeik.

Varga Roland - elnök, Skorpió BC
“Hála istennek ragyogó napsütés van, jól kifogtuk ezt az időt. A szülőknek is nagyon pozitív a visszajelzése. A gyerekek is örülnek. Úgyhogy teljes az öröm a részünkről is, meg a résztvevők részéről is.”

A pálya összesen 22 akadályból állt. Ezek leküzdéséhez ügyességre, gyorsaságra és kitartásra is szükség volt. Külön pozitívum volt, hogy a gyerekek nem egymással, hanem saját magukkal versenyeztek. Azaz mindenki olyan tempóban haladt, ami neki leginkább megfelelt.

Szikszai Alexandra
“Az egyik feladatnál megakadt a lábam. Meg is botlottam, így a végén egy picit összeestem. De felálltam és csináltam tovább a pályát.”

A próba teljesítése után a rendezők minden célbaérkezőt  megajándékoztak. A gyerekek oklevet és emlékérmet kaptak.