Hírek

Teqball-bajnokságot rendeztek a Tófürdőn

2020. július 06., 14:28

A Szombathelyi Szabadidősport Szövetség szervezésében második alkalommal rendezték meg a Tófürdőn a városi teqball-bajnokságot, amelyre ezúttal 16-an neveztek. A 2016-ban alakult sportág magyar találmány, amely a labdarúgás és az asztalitenisz emeleit ötvözi: egy meghajlított, középen plexiüveghálós asztalon, focilabdával játsszák.

Teqball-bajnokságot rendeztek a Tófürdőn

Varga Jenő - főszervező, Szombathelyi Szabadidősport Szövetség
“Azt szeretnénk, hogy minél többen ismerkedjenek meg ezzel a játékkal, hiszen a labdarúgópályákon ha körülnézük, mindenhol található teqball-asztal. Minden játékos valamilyen szinten kipróbálja, hiszen technikailag mindenképp fejlesztő hatású és elég kreatív taktikai megoldásokat lehet előhozni. Úgy érzem, hogy a labdarúgók, vagy akik csak lábügyeséggel rendelkeznek, azok nagyon jól megélnek ebben a játékban.”

A hétvégi versenyen nagy nevek is indultak. A tavalyi bajnok, Kovács Jenő számára nem is volt kérdés, hogy megpróbálja megvédeni címét.

Kovács Jenő
“Azért nem ugyanaz az esély, ami a tavalyi versenyen volt, nagyon erős mezőny jött össze. Fiatalok, focisták is jöttek. Azért én nem a fiatalabb korosztályhoz tartozom, tehát nem olyan egyszerű a dolgom, de minden tőlem telhetőt megpróbálok.”

A közönség gigászi csatákat láthatott, az izgalmas döntőt végül az NB III-as Sárvár korábbi labdarúgója, Németh Erik nyerte.

Németh Erik
“Szerintem minden labdarúgó és nem labdarúgó is játszhatja, mert nagyon fejleszti a technikai képességeket és a kreativitást is. Szerintem érdemes kipróbálnia mindenkinek.”

A Tófürdőn 12 éve zajlik a Strandsportnapok programsorozat, a következő hétvégén szivacstenisz-bajnokságot rendeznek a strandon.