MNB
MNB - 2

Hírek

Szombathelyieknek is szurkolhatunk a Fölszállott a pávában

2017. december 07., 16:21

Két szombathelyi szereplője is lesz a Fölszállott a páva népzenei és néptánc-tehetségkutató verseny negyedik elődöntőjének. A Szökős Néptáncegyüttest és Veres Mihaélát láthatják majd a nézők a a Duna Televízió december 8-i műsorában.

Szombathelyieknek is szurkolhatunk a Fölszállott a pávában

Az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriában lép színpadra Veres Mihaela, aki a Bartók Béla Zeneiskola népzene tanszakán tanul. Földesi Jánosné és Földesi János tanítványa  Műhely című műsorunkban beszélt nemrég a tehetségkutató versenyről. Pusztinai népdalt énekel majd az elődöntőben, hisz a moldvai csángó faluból került Sébe, ahol jelenleg él.

Veres Mihaela - népdalénekes
“11. osztályba járok a Premontrei Szent Norbert Gimnáziumba itt, Szombathelyen. Nagyon szeretek olvasni a szabadidőmben, énekelni meg főleg - az ének nélkül nem tudnék éln, ahogy még a Pávában is elmondtam.”

A fiatal lány célja, hogy a magyar népdalkincset minél többen megismerjék - önálló műsorát is hamarosan hallhatja a közönség. Közelebbi terve pedig az, hogy a Zeneakadémián tanulhasson.

Földesi János - népzenész
“Az utóbbi hat évben minden országos népzenei versenyt megnyert. Kettő gödöllői szakmai versenyt, ezen kívül a Tiszán innen, Dunán túl versenyekről majdnem minden évben hozta az első helyet, és a Vass Lajos-nagydíj is egy nagy dicsőség.”

A táncegyüttesek kategóriájában az ELTE - Savarai Egyetemi Központ Szökős Néptáncegyüttesének felnőtt csoportja képviseli Szombathelyt.

Gaspari Gábor - vezető, Szökős Néptáncegyüttes
“Nagyon fontos megmutatni a nyugat-dunántúli folklórhagyományokat, fontos az, hogy ez a régió is képviseltetve legyen.Vannak a néptáncnak nagy, klasszikus riói, akár a Nyírség vagy a Jászság, ezek a nevek mindenkinek ismerősen csengenek, vagy a budapesti nagy, profi csapatok.”

Az együttes somogyi pásztortáncokkal lép majd színpadra, az előadást betyárhangulattal fűszerezve.

Molnár Péter - művészeti vezető, Szökős Néptáncegyüttes
Nagyon rövid az idő a televízióban. A négy és fél perces produkció, amit egy-egy táncegyüttes megmutat, az egy esszenciája, sűrítménye a  munkájának.

Veres Mihaela és a Szökős Néptáncegyüttes produkciók a december 8-án este negyed 9-től látható majd a Duna Televízió műsorán.