Hírek

Szombathelyi programok a Weöres Sándor centenáriumi évben

2013. március 07., 17:38

Közel félszáz programmal, 20 helyszínen várják az érdeklődőket idén. A sajtótájékoztatón elhangzott: fontos, hogy mindenki megismerje a költő munkásságát. A március 15.-i városi megemlékezésen a színház társulata idén is részt vesz, ahol minden eddiginél látványosabb elemekkel találkozhatnak az érdeklődők.

Szombathelyi programok a Weöres Sándor centenáriumi évben

"Közben a templom dombja,
villog a torony gombja,
gyors záporok sötéten szaladtak át."

Weöres Sándor versét mondta el Jordán Tamás a mai sajtótájékoztatón a színházban. A teátrum névadója születésének 100. évfordulóján több mint 50 programmal és 20 helyszínnel készül a város. A szervezésben és megvalósításban a helyi kultúrális intézmények mellett iskolák is óvodák is részt vesznek.

Lazáry Viktor alpolgármester
" Az is cél volt természetesen, hogy ne forduljon elő, hogy egy-két hónapig semmilyen program nincs és van egy hétvége, amikor meg három intézmény is tart programot, legyen egy program-folyam, ami januártól decemberig tart."

Weöres Sándor munkásságát szeretnék a szervezők megismertetni az itt élőkkel és a turistákkal is.

Puskás Tivadar polgármester
"1913. június 22-én született a megyében Weöres Sándor költő, akire ma is büszkén tekintünk, olyan költő, aki vasi föld szülöttje. Igyekeztünk ebben az esztendőben, a centenárium évében egy eseménysorozattal tisztelegni."

50 ezer példányban megjelent a programfüzet, de további módosításokkal újabb is megjelenik majd. Az idén is bekapcsolódik a Weöres Sándor Színház társulata a március 15. programokba. Az utcán játszódó darabot Kelemen Zoltán írta és rendezte. A 4 évvel ezelőttihez képest a szövegkönyv és a helyszínek is változnak, a Berzsenyi téren történnek majd az események.

Kelemen Zoltán író, rendező
"Tulajdonképpen egy körben 4 helyszínt úgy meg tudunk oldani, hogy aki esetleg a vonulást fárasztónak találja, gyerekkel van, de beáll a belső tér közepén, akkor tökéletesen hangban és látványban is tudja követni az eseményeket."

Újdonságokkal, meglepetésekkel is készülnek a szervezők, ígérik, minden eddiginél látványosabb programon vehetnek részt az érdeklődők.