Hírek

Szeptember 16-án jótékonysági koncert lesz az evangélikus templomban

2011. szeptember 15., 23:34

Közreműködik a Vox Savariae Énekegyüttes, a Savaria Szimfo- nikus Zenekar és a németújvári városi kórus. A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Szeretetszolgálatáért Alapítvány tavaly szervezett először jóté- konysági hangversenyt, akkor is és most is a Reményik iskola hátrá- nyos helyzetű diákjainak javára.

Szeptember 16-án jótékonysági koncert lesz az evangélikus templomban

Nagy erőkkel készülnek az együttesek a péntek esti produkcióra: ma délelőtt Bognár Nóra karnagy a szimfonikus zenekarral vette át a műsor egyes részleteit, és még egy közös próba vár a fellépőkre a produkció előtt. A koncertprogramot a Liszt-év jegyében állították össze.

Bognár Nóra karnagy
"Elsőként egy Mozart C-dúr zongoraversenyt fog hallani a közönség, Hirschberg Henrik tanár úr fogja a szólót játszani. Aztán az est középpontjában lesz egy Schubert kantáta, Mirjam győzelmi éneke.

Az est végén a németújvári kórus karnagyának vezényletével hallhatja majd a közönség Liszt Ferenc Les Preludes című szimfonikus költeményét. Nem először lép fel közös produkcióval Szombathelyen a három zenei együttes, tavaly szintén egy jótékonysági koncert keretében Händel Messiását mutatták be nagy sikerrel. A minőségi produkción túl akkor is és most is a rászorulók segítése a cél.

Hutflesz Mihály elnök, Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Szeretetszolgálatáért Alapítvány
"A rendezvény költségekkel csökkentett bevételét a Reményik Általános Iskola, evangélikus általános iskola gyermekétkeztetésére kívánjuk felhasználni. Nevezetesen azoknak a tanulóknak az étkeztetésére, akik rászorulnak erre a támogatásra."

Ez mintegy 40 gyermeket érint az iskolában. Az alapítvány havi 45 ezer forinttal támogatná őket, így ingyen kaphatnak uzsonnát az idei tanévben is. A rendezvény szervezését több városi és megyei vállalkozó, az országos evangélikus egyház, valamint a szombathelyi önkormányzat is támogatja.