MNB
MNB - 2

Hírek

Szent Márton nevében

2016. június 13., 15:38

Vásári forgatag, piactér, filmvetítés, ünnepi menet és ingyenes koncertek fogadták a Szent Márton Fesztivál hétvégi eseményeire érkezőket. Szombathely péntektől vasárnapig ismét vendégül látta a Szent Márton nevét viselő települések képviselőit.

Szent Márton nevében

A jubileumi év tiszteletére a tavalyihoz képest idén még több falu és város képviseltette magát a Szent Márton Fesztiválon. Összesen 21 településről, magyar falvak mellett Horvátországból, Romániából, Szlovéniából, Szlovákiából is érkeztek delegációk Szent Márton szülővárosába. 

Szommer Ildikó - vezető, Szent Márton Programiroda
,,Úgy gondoltuk, hogy Szent Márton ünneplése nemcsak Szombathely ügye, de elsősorban a szülővárosé, hanem mindazon településeké, akik valamilyen módon őrzik az ő kultuszát, a Szent Mártonhoz fűződő hagyományokat  és úgy gondoltuk, hogy az egyik leglátványosabb őrzése ennek az emléknek, ha a település nevében is feltünteti az ő nevét." 

A Fő téren mutatták be portékáikat, ajándéktárgyaikat a Szent Márton nevét viselő települések, de láthattuk Savaria IV. századi hagyományőrzőit is, valamint Szent Márton legendája is lepergett előttünk. Európában közel ötszáz, közöttük 17 magyar település, így Tiszaszentmárton is a szent nevét viseli.

Leskovics Gáborné - nyugalmazott tanár, Tiszaszentmárton
,,Ukrajna és Szlovákia határmentén terül el Tiszaszentmárton, közvetlenül Záhony mellett. A település már az 1067-es évben írta a nevét Szent Martiniusz címen.”

Volt itt zenés színház, ének és tánc, családi koncert, majd Szent Márton köpenye címmel jeleneteket láthattunk egy utcai spektákulumból is. 

Vasárnap a Szent Márton nevét viselő települések küldöttei a szent feltételezett szülőhelyénél találkoztak, majd felelevenítették, hogy 1913. június 15-én körmenet kíséretében vitték át a szombathelyi belvároson, majd helyezték el Tours érsekének ajándékát, Szent Márton ereklyéjét a Székesegyházban. 

Puskás Tivadar - polgármester
,,Szent Márton Fesztivál számunkra az összetartozást jelenti, Szent Márton jegyében összetartoznak azok a települések, amelyek Szent Márton nevét viselik. Persze mi, Szombathely, nem vagyunk olyan, aki a nevét viseljük, mi csak helyt adtunk annak, hogy tt születhessen."

A Szent Márton-templomban tartott szentmisét követően a város Fő terén át a Székesegyházig vonult az eső áztatta ünneplő menet, melyet a Szent Márton-óriásbáb és a kor hagyományőrzői vezették fel, majd a Szent Márton-hermánál közös imát tartottak.