Hírek

Százezernél is több látogatót várnak az idei Savaria Történelmi Karneválra

2014. augusztus 19., 19:11

Két nappal a kezdés előtt finisben tart a szervezés. Fesztiváldíszt ölt a belváros, épülnek a bódék és a pavilonok, lassacskán minden készen áll a vendégek fogadására.

Százezernél is több látogatót várnak az idei Savaria Történelmi Karneválra

Karneváli lobogókat lenget a szél, díszítik a Thököly utcát, épül a diadalív is - készül a város az év legnagyobb rendezvényére. A Borok Utcájában már áll a pavilonok egy része, a Fő téren helyére került a mobil lelátó. A Történelmi Témapark is készen várja a hagyományőrzőket.

Babos Bálint - gondnok, Történelmi Témapark
"Az idei évben nagyon jól állunk, a fűnyírást elvégeztük, a játékteret előkészítettük, a Történelmi Témaparkba beköltözhetnek a lakók, a témapark készen áll."

A Művészetek Utcájában idén rekordszámú, 44 művésszel találkozhatnak az érdeklődők. Több mint 100 vendéglátó, 38 borász és 160 kézműves kínálja portékáját.

A legnagyobb attrakció idén is a felvonulás lesz pénteken és szombaton este. A menet új elemekkel bővül: a reformkort, a biedermeier időszakát és az első világháború éveit is bemutatják. Több mint ezer jelmezest várnak.

Szommer Ildikó - karneváligazgató
"500 az, aki hagyományőrző, valamilyen katonai hagyományőrző csoport tagja, ezen felül vannak még a mutatványosok, tázfújók, zsonglőrök, zenészek erősítik a felvonulási menetet. És a civil lakosság, aki beöltözik, ők 200-an vannak."

"A legnépszerűbb ruhadarabok a tógák, és a kisgyermek ruhák."

Sokan öltenek történelmi jelmezt a karneválra. A római viseletek mellett a díszes reneszánsz és barokk ruhák is népszerűek, elsősorban a hölgyek körében. Aki nem vásárol, kölcsönözhet is az alkalomra.

Papp Viktória - tanuló, Teleki Blanka Szakképző Iskola
"Egész évben készülünk a karneváli szezonra. A diákok varrják, és esetleg javítjuk is az itt készült ruhákat."

A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a fesztiválozók biztonságára. A karneváliroda szomszédságában irányítási pontot hoznak létre, ahol 24 órás ügyeletet tartanak a mentők, rendőrök, és katasztrófavédők.

"Kb. 200-an vannak kint a területen a rendőrséggel együtt, akik a karneválozók biztonságára ügyelnek."

Három kivetítőt is felállítanak, itt hasznos információk olvashatóak majd,  például az időjárásról, vagy szükség esetén a menekülési útvonalakról.