Hírek

Szakmai és életműdíjakat adtak át a Szent Márton Gálán

2018. november 12., 15:10

A hagyomány szerint a Szent Márton-napi gálán adták át a város legrangosabb kitüntetéseit. Szakmai és életműdíjakkal ismerték el azok munkáját, akik az elmúlt években sokat tettek a városért.

Szakmai és életműdíjakat adtak át a Szent Márton Gálán

Az Isis Big Band dallamai nyitották az ünnepi műsort. Puskás Tivadar polgármester köszöntőjében felidézte a 316-ban, Savariában született Szent Márton alakját és beszélt az elmúlt években megvalósuló fejlesztésekről.

Puskás Tivadar
„Összefogással olyan Szombathelyt szeretnénk továbbépíteni, ahol még jobb élni, dolgozni, a jövőt tervezni, családot alapítani, ahol megtalálhatjuk a boldogulásunkat. E cél eléréséhez természetesen az itt élők munkájára, összefogására van szükség. Sokan, sokat tesznek azért, hogy e céljaink megvalósuljanak.”

Először a szakmai díjakat adták át. Posztumusz Brenner-díjat kapott Makrai Károly, a SZOVA Zrt. egykori munkatársa. A tragikus hirtelenséggel elhunyt szakember elismerését gyermekei vették át. A Gothard Jenő-díjat Bencsics Attilának, a Vas Megyei Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztálya vezető helyettesének ítélték oda. Éhen Gyula-díjjal tüntették ki Kuglicz Attilát, a Zoll-Sped Kft. alapítóját. Az Ifjúságért-díjat idén Varga Jenő kapta.

Varga Jenő
„Nagyon meg vagyok lepődve, nagyon szépen köszönöm minden szombathelyinek. Minden volt diákomnak, leendő diákomnak, mindenkinek, aki a kezem alatt valamilyen formában megfordult, sport területén, vagy bármelyik műsorom részese lehetett”

Szombathely Közbiztonságáért-díjat vehetett át Kontics Sándor tűzoltó főhadnagy. A Horváth Boldizsár-díj első fokozatát Stéger Gábor, a polgármesteri hivatal osztályvezetője, a második fokozatát Tendliné Nagy Gabriella köztisztviselő kapta. Tóth Géza-díjat adományoztak Veréb Istánnak, a Haladás VSE vezetőedzőjének.

Az ünnepi műsorban közreműködött a világhírű Amadinda Ütőegyüttes és a Bozsodi Quartet is. Szombathely Kultúrájáért életműdíjjal Zsámbéky Monika művészettörténészt, a Szent Márton Intézet vezetőjét tüntették ki.

Zsámbéky Monika – vezető, Szent Márton Intézet
„Úgy gondolom, hogy amíg tudom csinálni, amit szeretek és ami a szakmám, addig fogom csinálni és azon leszek, hogy további szép rendezvényeket, vagy jó könyveket, vagy egyebeket készítsek a szombathelyieknek és más lakóknak”

Életműdíjat Szombathely Sportjáért Füle Magdolna és Bánhegyi Attila, Szociális Munkáért Fekete Árpád, a Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet igazgatója, pedagógusi tevékenységéért Vörös Lívia, a Váci iskola rajztanára vehetett át. Pro Sanitate Savariae életműdíjat Legli Veronika háziorvos kapott.

Legli Veronika - háziorvos
„Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer azt a kicsi munkát, amit én sok-sok éven keresztül folytattam, valaha meglátszik és elismerik. Én próbáltam ezt a legnagyobb jó szándékkal tenni”

Az év civil szervezete az idén 30 éves Alpokalja Nagycsaládos Egyesület és a Polgári Egyesület Szombathelyért lett. A Weöres Sándor-díjat Veres Gábor szobrászművész és a Boglya Népzenei Együttes vehette át.