Hírek

Sporttörténelem - Feljutott az élvonalba az SZKKA

2019. május 13., 12:33

Feljutott az NB I-be, ezzel sporttörténelmet írt a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia női kézilabda csapata. A Mohács gárdáját fogadták az egyetemi sportcsarnokban, ahol hamisítatlan bajnokavató fiesztahangulat uralkodott a találkozó elejétől. Marosán György tanítványai fikarcnyi esélyt sem adtak a vendégeknek a győzelemre.

Sporttörténelem - Feljutott az élvonalba az SZKKA

Az első percek döcögősre sikerültek hazai szempontból, hiszen 5 perc elteltével Spán ldikó hetesével 4:2-re még a Mohács vezetett. Az SZKKA azonban szépen lassan magára talált  - feljavult a védekezése és a támadásokat is hatékonyabban fejezte be, így negyed óra elteltével már nála volt az előny, ami félidőre 5 gólosra hízott - 15:10-nél vonultak pihenőre a felek.

A második félidő nem hozott különösebb változást, egyre felszabadultabban játszott a házigazda. Mayer Majáék már 9 góllal is vezettek, de a totális kiütést megúszta a Mohács, mivel az utolsó percek már az ünneplésről szóltak. A végeredmény 27:20 lett.

A lefújás pillanatában hatalmas ünneplés vette kezdetét. A tavalyelőtti ezüst és a tavalyi bronzérem után bearanyozódott az utóbbi évek munkája, Marosán György tanítványai feljutottak a legjobbak közé.

Marosán György - vezetőedző, SZKKA
"Erről álmodtunk, erre gondoltunk, több volt ez álmodozásnál, rengeteget tettünk, nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy ide jussunk, hogy ilyen pillanatokat megélhessünk, fantasztikus érzés, élmény körbe nézni a csarnokban, tele van, mosolyog mindenki, boldog, éreztük, hogy mögöttünk nagyon sok ember van."

Mayer Maja - játékos, SZKKA
"Végre ez az idő is elérkezett 7 év után, még boldogabb vagyok, mint gondoltam úgyhogy nagyon köszönjük szépen mindenkinek, aki itt van, szurkolt nekünk egész évben, nagyon boldog vagyok."

Pődör Zoltán - klubelnök, SZKKA
"Csodálatos szezont futottunk, 2 bajnoki címmel a zsebünkben, nem biztos, hogy én ezt kimondtam volna a szezon elején. De köszönöm mindenkinek a munkát, aki segített ebben."

A pezsgőfürdőt követően Pődör Zoltán mellett a városvezetés képviseletében Puskás Tivadar polgármester, valamint Molnár Miklós és Koczka TIbor alpolgármester is gratulált a lányoknak a bajnoki címhez.

Molnár Miklós - alpolgármester
"Szombathely óriásit nyert, hiszen jövőre, ha tudjuk segíteni és egység van emögött a csapat és társaság mögött, akkor jövőre a világválogatott játszik Szombathelyen, hiszen a Győrt, a Ferencvárost, az Érdet, a Siófokot fogadjuk, olyan játékosokkal, akik ma a világ legjobb, legnépszerűbb játékosai."

Marosán György tanítványai 1 mérkőzéssel a bajnokság vége előtt 21 mérkőzésből 20-t megnyerve, 1-szer döntetlent játszva toronymagasan a mezőny fölé nőttek. Folytatás ősszel, az NB I-ben, az még azonban kérdéses, hogy az Aréna Savaria vagy a Haladás Sportkomplexum ad majd otthont az SZKKA első osztályú mérkőzéseinek.