MNB
MNB - 2

Hírek

Sporttal a drog ellen

2018. június 20., 15:06

A sport, az egészséges életmód népszerűsítése volt a célja a már második alkalommal megrendezett Sporttal a drog ellen elnevezésű rendezvénynek. A Csónakázó tó partján lévő szabadtéri fitneszpark és környéke ezúttal több sportág bemutatkozásának is helyszíne volt.

Sporttal a drog ellen

„Amellett, hogy jól érezzük magunkat, jól érezzék magukat a sportolók, felhívják a figyelmet a drog elleni küzdelemre.”

Így köszöntötte a Sporttal a drog ellen elnevezésű rendezvény résztvevőit Illés Károly alpolgármester. A rövid megnyitót azonnal alapos bemelegítés követte.

Az okostelefonok korában egyre nehezebb a fiatalokkal megszerettetni a sportot, és a drogfogyasztás is komoly veszélyt jelent rájuk – mondta el a kick-box kétszeres világ- és Európa-bajnoka, Horváth Győző, aki a Hátrányos Helyzetű Sportolókért Alapítvány kuratóriumi elnökeként a rendezvény főszervezője.

Horváth Győző – szervező, Hátrányos Helyzetű Sportolókért Alapítvány
„Elsősorban népszerűsítjük a sportot, és az egészséges életmódot, szembeállítva a drogfogyasztás káros hatásaival. Ez az alap, és hogy a fiatalokat egyre többet be szeretnénk csábítani nem csak a mi, hanem a többi edzésre is, hogy inkább a sporttal foglalkozzanak, minthogy az utcán kószáljanak.”

Az érdeklődők több sportot is kipróbálhattak az alkalmi szabadtéri „edzőteremben”, például volt thai és kick-box, K-1, jiu jutsi, karate, boksz, és kraw-maga is.

Ez a kétéves kisfiú például első látásra a boxba szeretett bele, így azonnal kesztyűbe bújt.

Szalai Ramóna
A család minden tagja nagyon szereti a sportokat és itt vannak ismerősök, oktatók, hozzájuk jöttünk ki megnézni, és itt ragadtunk. Ő szereti a sportokat, már most úszásra is jár. gondoltuk ezt is megnézzük. Előbb-utóbb meg kell tudni magát védeni.

A szervezők célja volt az is, hogy például a nyári csellengés helyett sportoljanak a fiatalok. A rendezvényen részt vettek a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályának munkatársai is, akik jó tanácsokkal látták el az érdeklődőket.