Hírek

Simán kikapott a Haladás női röplabdacsapata a MÁV Előre elleni rangadón

2020. november 18., 17:39

A szombathelyi lányok hazai pályán szenvedték el szezonbeli első vereségüket az NB II-es bajnokságban.

 

Simán kikapott a Haladás női röplabdacsapata a MÁV Előre elleni rangadón

Igazi rangadót játszott a még veretlen Haladás VSE röplabdacsapata, amely a tabella második helyén álló, NB I-es játékosokkal teletűzdelt MÁV Előre együttesét látta vendégül az NB II-es női bajnokságban. A szombathelyiek az előző idényben még az Extraligában szerepeltek, ám anyagi problémák miatt kénytelenek voltak visszalépni az NB II-be, ahol ragyogóan, ötből öt győzelemmel indították az idényt.

A rangadót is jól kezdte a Haladás, tartotta a lépést papíron erősebb ellenfelével. Az első szett második részében két ponttal vezettek is a zöldmezesek, 32:10-32:19 - de aztán néhány pontatlanság miatt az első játékrészt 25-23-ra a vendégek nyerték.

A második szett eleje is jól sikerült a szombathelyi lányoknak. Jó nyitások és szépen befejezett akciók után hárommal is vezettek, de aztán hullámvölgybe került a csapat.  39:52- A hazaiak nem tudták fogadni a MÁV Előre nyitásait és nagyon simán, 25-9-re elveszítették a második szettet, amivel nehéz helyzetbe kerültek.

A harmadik játékrész aztán ismét szorosabban alakult, feljavult a Haladás játéka. A fogadásokkal azonban továbbra is gondja akadt a hazaiaknak, 01:01:10 - a fehérváriak esélyeshez méltóan könyörtelenül kihasználták a szombathelyi hibákat. 01:20:10- A MÁV Előre a harmadik szettet nyolc ponttal, 25-17-re hozta, így érvényesítve a papírformát, 3-0 arányban nyerte meg a rangadót.(01:20:40) A sima vereség után a harmadik helyre csúszott a Haladás, amely a következő fordulóban a TRSE csapatát látja vendégül.