Hírek

Simán győzőtt a Falco az első bajnoki mérkőzésén Szegeden

2019. október 07., 13:37

Végig vezetve, címvédőhöz méltó teljesítménnyel rukkolt elő a Falco-Vulcano Energia KC kosárlabda csapata első bajnoki mérkőzésén, Szegeden. Bár Perl Zoltánt nélkülözniük kellett, Gasper Okorn legénysége tíz ponttal múlta felül a vendéglátókat.

Szoros első negyedet produkáltak a csapatok. Bár jobb volt a Falco és végig vezetett, a Szedeák folyamatosan tapadt a vendégekre, így 10 perc után 3 ponttal vezettek a szombathelyiek. A folytatásban ugyan egyenlítettek a hazaiak, de megfordítaniuk nem sikerült az eredményt, mivel a fontos lélektani pillanatokban a Falco újra és újra magához ragadta a játék irányítását. A szünetben 46:48-t mutatott az eredményjelző.  

A 3. negyedre a szombathelyiek jöttek ki frissebben - (06:29-) Wirth betörését Reddick akadályozta meg, rögtön indította Filipovityot, aki átszáguldott a pályán, 7 pontra növelve a vendégek előnyét. Rögtön időt is kért Andjelko Mandics, ám a Szegeden ez sem segített, megállíthatatlan volt ekkor a Falco. A sárga-feketéknél Filipovity mellett (14:34-) Benke is extrát nyújtott. A negyed végén már 11 ponttal mentek a szombathelyiek. A hajrában már nem történt komoly változás, beállt a két csapat közti 10 pontnyi különbség. A végeredmény: Szeged - Falco 90:100.

Benke Szilárd - kosárlabdázó, Falco-Vulcano Energia KC
"Nagyon sok pontot kaptunk, azzal nem lehetünk elégedettek, voltak hibáink védekezésben. Ezen felül, ha ezeket a hibáinkat kijavítjuk, akkor bizakodóak lehetünk."

A hazaiak trénere katasztrofálisnak nevezte, hogy csapata a pécsi mérkőzés után hazai pályán is 100 pontot kapott.

Andjelko Mandics - vezetőedző, Naturtex-SZTE-Szedeák
"Hozzáállás, a küzdés az megvolt, arra tényleg nincs panasz, de az nem elég. Ilyen szintű csapatok ellen 3 perc - puhul a játék vagy nem elég a koncentráció és vége. 3 perc a másik negyedben is, és vége."

A szombathelyiek legközelebb szerdán 18 órakor lépnek pályára bajnoki találkozón, ekkor pótolják ugyanis az első fordulóból elhalasztott Falco - ZTE szomszédvári rangadót az Aréna Savariában.