Szombathelyi Televízió a SZOMBATHELYI TELEVÍZIÓ hírportálja
          Hírlevél:      
• név • email cím
Főoldal
Televíziónkról
Műsoraink
Hírek
Médiaajánlat
Elérhetőségek
TV műsor
Galéria
Partnerek
Közérdekű

Közeleg a karnevál

Adásban volt: Augusztus 11.

Megrendelés DVD-n
adás megrendelése

 megosztás
Tógába öltözött időutazók, nyárson forgó sült malac, kemencében sült langalló, nagy csaták, remek fellépők. Ez vár a szombathelyiekre és a turistákra a jövő héten kezdődő Savaria Történelmi Karneválon. Idén 10 helyszín ad otthont a 11. alkalommal életre hívott rendezvényen.

120 ezer ember válogathat kedvére 70 kézműves portékái közül az öreg város vásárán, mutatványosok, csepűrágok mulatságán vehet részt és jelmezbe öltözve vonulhat fel Savaria utcáin.

"Két felvonulás lesz, pénteken hat órától, szombaton este 8 órától." Ezt már Szommer Ildikó karneváligazgató mondja a rendezvény leglátványosabb eseményéről, amelynek történelmi motívumait szakértők kommentálják majd. Az augusztus 20-ai felvonulás rendhagyó lesz, az államalapítás ünnepén a Királyok menete köszönti Szent István emlékét. Ez a legkedveltebb programja a háromnapos rendezvénynek.

Szommer Ildikó - karneváligazgató
"10 helyszín, 210 program várja a látogatókat és további 6 kísérőhelyszín, amelyek közel helyezkednek el a karneváli területhez.

Idén több változás is lesz a karneváli helyszíneken. A művészetek utcája kiegészül civil korzóvá, itt helyi civil szervezetek mutatkozhatnak be. A Borok utcájában nem lesz nagyszínpad, helyette kisebb pódiumon lépnek fel a zenészek. Itt nyitja meg kapuit a középkori casinó is, ahol régi szerencsejátékokat próbálhatnak ki a karneválozók. A már megszokott programok mellett több új fellépő műsora is színesíti a forgatagot.

Grünwald Stefánia - igazgató, AGORA
"Idén 3 új külföldi zenekar fog bemutatkozni Szombathelyen, akik Magyarországon is most játszanak először. Az egyikük egy ír zenét játszó francia zenekar lesz, a másik egy bolgár fúvószenekar, akikről azt hallottam, hogy Boban Markovicék nyomdokába járnak, sőt már túl is szárnyalták őket."

A háromnapos rendezvény már csütörtök este elkezdődik. A nyitórendezvényen a Savaria Szimfonikus Zenekar műsorát lézershow kíséri, majd az Ocho Macho lép színpadra.

Karneváli programok >>>


2010. augusztus 11.




kapcsolódó cikkek

Karneváli információk - 2010.08.11 15:23
...tovább
Karneváli felvonulás 2009 - 2010.08.19 15:40
Tekintse meg a tavalyi karneváli felvonulásról készített összeállításunkat!Tekintse meg a tavalyi karneváli felvonulásról készített összeállításunkat! ...tovább
11. Savaria Történelmi Karnevál - fotók a felvonulásról - 2010.08.23 10:44
Idén is több mint 120 ezren látogattak el a Savaria Történelmi Karneválra. A pénteki felvonulást a Szombathelyi Televízió élőben közvetítette. Tekintse meg fotógalériánkat!

Idén is több mint 120 ezren látogattak el a Savaria Történelmi Karneválra. A pénteki felvonulást a Szombathelyi Televízió élőben közvetítette. Tekintse meg fotógalériánkat!

...tovább
Élőben a karneválról - 2010.08.23 18:20
A Szombathelyi Televízió jóvoltából Ön akár otthonról is figyelemmel kísérhette a Savaria Történelmi Karnevál egyik leglátványosabb eseményét, a jelmezes felvonulást. Tekintse meg ismét karneváli felvételünket! Ismétlés: pénteken 19.25-kor, szombaton 13.40-kor.A Szombathelyi Televízió jóvoltából Ön akár otthonról is figyelemmel kísérhette a Savaria Történelmi Karnevál egyik leglátványosabb eseményét, a jelmezes felvonulást. Tekintse meg ismét karneváli felvételünket! Ismétlés: pénteken 19.25-kor, szombaton 13.40-kor. ...tovább
Megválasztották a karnevál borát - 2010.08.13 17:18
Rangot jelent a borászok között a Savaria Karnevál bora cím elnyerése, hiszen az idén is érkeztek minták az egész országból, még Egerből, Villányból és Tokajból is. Az idén is a borversennyel indult a karnevál programja, a borbírák 41 mintából választhattak.Rangot jelent a borászok között a "Savaria Karnevál bora" cím elnyerése, hiszen az idén is érkeztek minták az egész országból, még Egerből, Villányból és Tokajból is. Az idén is a borversennyel indult a karnevál programja, a borbírák 41 mintából választhattak.
...tovább
Készülnek a karneváli jelmezek - 2010.08.13 08:19
A hétvégétől lehet karneváli ruhát kölcsönözni. Három napon át válogathatnak majd az érdeklődők a római, reneszánsz és barokk kori öltözékek között. Ruhát nemcsak kölcsönözni, hanem vásárolni is lehet egészen a karnevál napjáig. Idén is a Teleki Blanka Szakképző Iskola diákjai készítik a szebbnél szebb ruhákat és kellékeket.

A hétvégétől lehet karneváli ruhát kölcsönözni. Három napon át válogathatnak majd az érdeklődők a római, reneszánsz és barokk kori öltözékek között. Ruhát nemcsak kölcsönözni, hanem vásárolni is lehet egészen a karnevál napjáig. Idén is a Teleki Blanka Szakképző Iskola diákjai készítik a szebbnél szebb ruhákat és kellékeket.

...tovább
Savaria Történelmi Karnevál 2009 - 2010.08.12 13:50
Tekintse meg a 2009-es Savaria Történelmi Karneválról készült kisfilmünket!

Tekintse meg a 2009-es Savaria Történelmi Karneválról készült kisfilmünket!

...tovább
Szervezik a karnevált - 2010.08.11 08:18
A Savaria Történelmi Karnevál szervezői, a mentők, a rendőrség, az önkormányzat és a közterület-felügyelet vezetői tartottak biztonsági egyeztetést a város legnagyobb kulturális és idegenforgalmi eseményéről. A megbeszélésen az útlezárások biztosítása és a rendezvény-helyszínek biztonságos megközelítése volt a fő téma.A Savaria Történelmi Karnevál szervezői, a mentők, a rendőrség, az önkormányzat és a közterület-felügyelet vezetői tartottak biztonsági egyeztetést a város legnagyobb kulturális és idegenforgalmi eseményéről. A megbeszélésen az útlezárások biztosítása és a rendezvény-helyszínek biztonságos megközelítése volt a fő téma. ...tovább
Változik a buszközlekedés a karnevál idején - 2010.08.11 15:42
A Vasi Volán Zrt. tájékoztatja az Utazóközönséget, hogy a 2010. évi Savaria Történelmi Karnevál rendezvényei miatt az érintett autóbuszok az alábbiak szerint közlekednek:
...tovább
Karneváli helyszínek 2010 - 2010.08.11 15:15
A Savaria Történelmi Karnevál a gazdag nyári fesztiválkínálatból – több okból is – kiragyog. Közép-Európa legnagyobb jelmezes historikus játékában ugyanis a fesztiválozó nem csak látogató, nézője az eseményeknek, de aktív résztvevő is. Partner az időutazásban, mely letűnt, fényes korokba kísér, s jelmezt öltve maga is Savaria megbecsült polgárává válhat. Résztvevője és létrehozója a színes-bűvös forgatnak, mely a karneváli hangulat lelke.A Savaria Történelmi Karnevál a gazdag nyári fesztiválkínálatból – több okból is – kiragyog. Közép-Európa legnagyobb jelmezes historikus játékában ugyanis a fesztiválozó nem csak látogató, nézője az eseményeknek, de aktív résztvevő is. Partner az időutazásban, mely letűnt, fényes korokba kísér, s jelmezt öltve maga is Savaria megbecsült polgárává válhat. Résztvevője és létrehozója a színes-bűvös forgatnak, mely a karneváli hangulat lelke. ...tovább
120 ezer látogató a karneválon - 2010.08.23 18:00
Nagy sikerrel, rendbontás nélkül zajlott le a 11. Savaria Történelmi Karnevál. Közép-Európa legnagyobb históriás fesztiválja az első becslések szerint 120.000 látogatót vonzott Szombathelyre. 60 vendéglátós, közel 200 kézműves, valamint 40 bor- és pálinkatermelő várta a vendégeket.Nagy sikerrel, rendbontás nélkül zajlott le a 11. Savaria Történelmi Karnevál. Közép-Európa legnagyobb históriás fesztiválja az első becslések szerint 120.000 látogatót vonzott Szombathelyre. 60 vendéglátós, közel 200 kézműves, valamint 40 bor- és pálinkatermelő várta a vendégeket. ...tovább

Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
E-mail cím
Hozzászólás*
Biztonsági kód
Ide írja be*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.
Az e-mail cím nem jelenik meg a nyilvános felületen.
A hozzászólások tartalmáért felelősséget nem vállalunk.



élő adás dvd rendelés online adás
műsoraink - videóval
 
Híradó
Aréna
Műhely
Hétvége
Ma-Holnap
Péntektől-péntekig
Gazdasági Magazin
Szolgálatban
SZOVA magazin
SZAKma
Élet-Forrás
Nyitott ajtók
Baba-mama magazin
Medicina
A Tudás Háza
Suliról sulira
Nyugati Régió
Vasi Mozaik
 
Pokolgpes mernylet egy egyetemnl: irni atomtuds halt meg
Kutyknak val sr a kocsmban
jabb brkompenzcis program
Hallos baleset az M1-esen: egy gyermek is slyosan srlt
Dakar 2012: Szalay megint elQrelpett
Ez a fi a festkszrads-nzQ vb magyar remnysge