Hírek

Sárkányhajó Fesztivál

2016. július 20., 14:52

Idén immár negyedik alkalommal rendezik meg a Csónakázó tavon pénteken és szombaton a Sárkányhajó Fesztivált. A szombathelyi cégek, baráti társaságok mellett szentgotthárdi, mosonmagyaróvári, győri, sőt még budapesti csapatok is neveztek a megmérettetésre.

Sárkányhajó Fesztivál

Évről évre egyre több csapat jelzi részvételi szándékát a szombathelyi Sárkányhajó Fesztiválra. Idén összesen 35 csapat nevezett a versenyre, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Leginkább a munkahelyi közösségek számára vonzó ez az szórakozató kihívás.

Grünwald Stefánia - ügyvezető igazgató, Savaria Turizmus Nonprofit Kft.
"Már február közepén telefonálgattak a tavaly résztvevő társaságok, hogy lesz-e sárkányhajó bajnokság, és ha igen, akkor mikor, mert úgy szervezik a cégen belül a szabadságolásokat, hogy el tudjanak jönni, részt tudjanak venni. Ez mindenképpen mutatja, hogy nagyon jó közösségi- és csapatépítő szerepe van ennek a sportnak vagy versenynek."

Közösségépítő ereje mellett nem elhanyagolható Szombathely turizmusára gyakorolt hatása sem, hiszen ilyenkor a távolabbról érkező vendégek nemcsak a Csónakázó-tó környékén néznek körül, hanem felfedezik a várost.

A hagyományoknak megfelelően időfutammal indul a kétnapos verseny, amelyen idén is 20 fős hajók szelik majd a habokat.

Császár Noémi - turisztikai manager, Savaria Turizmus Nonprofit Kft.
"Négy kupánk van: az Open Kupa, a Vegyes Kupa, a Házisárkányok Kupája és a Maraton Open Kupa. Az első három 200 méteres távon folyik, a Maraton Open Kupa pedig a sziget megkerülésével 2000 méteren."

A versenyszámok első három helyezettjei érmekkel, kupákkal és mindemellett értékes nyereményekkel gazdagodnak.