Szombathelyi Televízió a SZOMBATHELYI TELEVÍZIÓ hírportálja
          Hírlevél:      
• név • email cím
Főoldal
Televíziónkról
Műsoraink
Hírek
Médiaajánlat
Elérhetőségek
TV műsor
Galéria
Partnerek
Közérdekű

Rendőrségi közlemény a karnevállal kapcsolatban

A hazai fesztiválok közül 2010-ben is kiemelt érdeklődésnek örvend a Savaria Történelmi Karnevál, melynek zavartalan lebonyolításában a rendőrség komoly szerepet vállal. Mint, ahogy már az elmúlt években is a biztosításban résztvevő rendőrök szervezetten és nagy fegyelemmel látják el a munkájukat.

A szervezők a karneváli terület lezárását már augusztus 17-én, kedden megkezdték, mely érinti a következő útszakaszokat: Thököly Imre utca, Zrínyi Ilona utca, Rákóczi Ferenc utca, Aréna utca illetve a Batthyány tér. Ezeken a területeken kívül a két felvonulás biztosításának ideje alatt 20-án 17:00 és kb. 20:00 között (18:00 városköszöntő felvonulás), illetve 21-én 19:00-tól kb. 22:00-ig (20:00 fáklyás felvonulás) a Hollán Ernő utca, Szily János utca, Kőszegi, Király illetve a Szt. Márton utca aluljáróig terjedő szakasza kerül még lezárásra. Ezért felhívjuk a gépkocsivezetők figyelmét, hogy a rendezvény ideje alatt a Petőfi Sándor, Kiskar, Thököly és a Wesselényi Miklós utcák által bezárt területet közlekedés szempontjából kerüljék el.

Továbbá felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a felvonulás útvonalára belépni tilos és a zárás ideje alatt a különböző helyszíneket is csak gyalogosan lehet megközelíteni.

A Savaria Karnevál ideje alatt több száz rendőr teljesít szolgálatot, ezen felül a két felvonulás ideje alatt a Fő tér környékén illetve a zsebtolvajok kiszűrésének érdekében további civil ruhás nyomozók vesznek részt a munkában. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhás állományának munkáját a polgárőrség tagjai és a közterület felügyelet munkatársai is segítik. A pénteki és a szombati napon az osztrák és a szlovén kollégák közös és együttes járőrszolgálattal biztosítják a rendet Szombathely belvárosában.

A rendezvény ideje alatt folyamatos panaszfelvételi ügyelet működik a Kőszegi utca felől megközelíthető rendőrőrsön illetőleg a Szombathelyi Rendőrkapitányság Petőfi Sándor utcai épületében. Abban az esetben, ha a karneválon résztvevők közül bárkinek bárminemű problémája akad, akkor a közterületen szolgálatot ellátó kollégákhoz is bizalommal fordulhatnak.

Nagyon fontos és felhívjuk a kilátogató polgárok figyelmét, hogy a lopások megelőzésének érdekében értékeiket ne hagyják őrizetlenül, mobiltelefonjaikat, pénztárcájukat, táskájuk tartalmát többször ellenőrizzék és ne felejtsék nyitott állapotban! A parkolóban hagyott gépjárművek esetén, értékeiket ne tegyék látható helyre!

Kisgyermekes családoknál fontos és a szülők felelőssége, hogy felhívják gyermekeik figyelmét az információs illetve találkozási pontokra! Abban az esetben, ha szem elől tévesztenék a csemetéjüket, kérjük, haladéktalanul jelezzék ezt a hatóság embereinek!

A balesetek elkerülése érdekében fokozott figyelmet kérünk a gépkocsivezetőktől és kérjük, mielőtt bárki volán mögé ül döntse el: „Iszik vagy vezet”!

Intézkedtünk a közterületet megfigyelő kamerarendszer megerősítéséről!

Ahol mégis szükséges, hívják a rendőrség 112 - 107 segélyhívó számát, ahol a kollégák a szükséges intézkedéseket megteszik!

2010. augusztus 18.




kapcsolódó cikkek

Útlezárások a karnevál miatt - 2010.08.16 14:00
Megváltozik több utcában a forgalmi rend a Savaria Történelmi Karnevál miatt. Keddtől a Rákóczi, a Thököly és a Kossuth Lajos utca egy részén kell lezárásra számítani.Megváltozik több utcában a forgalmi rend a Savaria Történelmi Karnevál miatt. Keddtől a Rákóczi, a Thököly és a Kossuth Lajos utca egy részén kell lezárásra számítani. ...tovább
Változik a buszközlekedés a karnevál idején - 2010.08.11 15:42
A Vasi Volán Zrt. tájékoztatja az Utazóközönséget, hogy a 2010. évi Savaria Történelmi Karnevál rendezvényei miatt az érintett autóbuszok az alábbiak szerint közlekednek:
...tovább
Karneváli információk - 2010.08.11 15:23
...tovább
11. Savaria Történelmi Karnevál - fotók a felvonulásról - 2010.08.23 10:44
Idén is több mint 120 ezren látogattak el a Savaria Történelmi Karneválra. A pénteki felvonulást a Szombathelyi Televízió élőben közvetítette. Tekintse meg fotógalériánkat!

Idén is több mint 120 ezren látogattak el a Savaria Történelmi Karneválra. A pénteki felvonulást a Szombathelyi Televízió élőben közvetítette. Tekintse meg fotógalériánkat!

...tovább
Útlezárás a belvárosban - 2010.08.18 17:59
Útlezárásokra számíthatnak az autósok a következő néhány napban, ha a belváros felé tartanak. A Savaria Történelmi Karnevál miatt idén is csak gyalogosan lehet közlekedni több utcában. A szervezők azt tapasztalják, sok gépjárművezető már most nem tartja be a közlekedési szabályokat és árkon-bokron keresztül próbál bejutni a forgalomtól elzárt utcákba. Útlezárásokra számíthatnak az autósok a következő néhány napban, ha a belváros felé tartanak. A Savaria Történelmi Karnevál miatt idén is csak gyalogosan lehet közlekedni több utcában. A szervezők azt tapasztalják, sok gépjárművezető már most nem tartja be a közlekedési szabályokat és árkon-bokron keresztül próbál bejutni a forgalomtól elzárt utcákba.
...tovább

Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
E-mail cím
Hozzászólás*
Biztonsági kód
Ide írja be*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.
Az e-mail cím nem jelenik meg a nyilvános felületen.
A hozzászólások tartalmáért felelősséget nem vállalunk.



élő adás dvd rendelés online adás
műsoraink - videóval
 
Híradó
Aréna
Műhely
Hétvége
Ma-Holnap
Péntektől-péntekig
Gazdasági Magazin
Szolgálatban
SZOVA magazin
SZAKma
Élet-Forrás
Nyitott ajtók
Baba-mama magazin
Medicina
A Tudás Háza
Suliról sulira
Nyugati Régió
Vasi Mozaik
 
Pokolgpes mernylet egy egyetemnl: irni atomtuds halt meg
Kutyknak val sr a kocsmban
jabb brkompenzcis program
Hallos baleset az M1-esen: egy gyermek is slyosan srlt
Dakar 2012: Szalay megint elQrelpett
Ez a fi a festkszrads-nzQ vb magyar remnysge