Szombathelyi Televízió a SZOMBATHELYI TELEVÍZIÓ hírportálja
          Hírlevél:      
• név • email cím
Főoldal
Televíziónkról
Műsoraink
Hírek
Médiaajánlat
Elérhetőségek
TV műsor
Galéria
Partnerek
Közérdekű

Ma sem lett költségvetése a városnak

Negyed óráig tartott a mai rendkívüli közgyűlés, amelyet Ipkovich György hívott össze a 2010-es költségvetés megtárgyalására. A polgármester a felvezetésben azt mondta: reméli, hogy sikerül a mai napon megtárgyalni a város pénzügyi tervezetét. Nem így lett, megint nem sikerült elfogadni a napirendet.

Az ellenzéki oldalról Horváth Zsolt kifogásolta, hogy nincs előttük az asztalon egy érdemben megtárgyalható költségvetés, míg Molnár Miklós azt hangsúlyozta, hogy ez a tervezet csak ezt az évet szeretné túlélni, minden terhet a következő önkormányzatra kíván hárítani. Marton Zsolt szerint a polgármesternek kell vállalnia a felelősséget azért, hogy veztése alatt a város adósságállománya a tízszeresére nőtt. Nemény András az ellenzéket hibáztatta. Szerinte lezajlottak az egyeztetések a bizottságokban, az új többségnek pedig felelősségteljesen kellene hozzáállnia a költségvetéshez. A jelenlévő 25 képviselő közül 11-en szavaztak csak igennel a beterjesztett napirend megtárgyalására, 14-en tartózkodtak. Így jövő csütörtökön a márciusi rendes ülésen tárgyalják Szombathely idei költségvetését.

2010. március 18.




kapcsolódó cikkek

Költségvetés nélkül - 2010.03.19 11:49
Úgy látszik, nem nagyon borzolja a kedélyeket a város állapota - ezzel a mondattal reagálta le Ipkovich György azt a gyér érdeklődést, amely a sajtó oldaláról övezte a tegnapi közgyűlés utáni sajtótájékoztatót. Mivel tegnap sem kezdték el a képviselők 2010-es költségvetés tárgyalását, arra csak a jövő heti rendes közgyűlésen kerülhet sor.

Úgy látszik, nem nagyon borzolja a kedélyeket a város állapota - ezzel a mondattal reagálta le Ipkovich György azt a gyér érdeklődést, amely a sajtó oldaláról övezte a tegnapi közgyűlés utáni sajtótájékoztatót. Mivel tegnap sem kezdték el a képviselők 2010-es költségvetés tárgyalását, arra csak a jövő heti rendes közgyűlésen kerülhet sor.

...tovább
Egy hét múlva döntenek a költségvetésről - 2010.03.11 17:20
Mindössze néhány percig tartott a csütörtök délutáni rendkívüli a közgyűlés, az új többség ugyanis tartózkodott a napirend elfogadásánál, így nem szavazták meg azt. Ipkovich György március 18-ára hívta össze a következő közgyűlést.Mindössze néhány percig tartott a csütörtök délutáni rendkívüli a közgyűlés, az új többség ugyanis tartózkodott a napirend elfogadásánál, így nem szavazták meg azt. Ipkovich György március 18-ára hívta össze a következő közgyűlést. ...tovább

Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
E-mail cím
Hozzászólás*
Biztonsági kód
Ide írja be*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.
Az e-mail cím nem jelenik meg a nyilvános felületen.
A hozzászólások tartalmáért felelősséget nem vállalunk.



élő adás dvd rendelés online adás
műsoraink - videóval
 
Híradó
Aréna
Műhely
Hétvége
Ma-Holnap
Péntektől-péntekig
Gazdasági Magazin
Szolgálatban
SZOVA magazin
SZAKma
Élet-Forrás
Nyitott ajtók
Baba-mama magazin
Medicina
A Tudás Háza
Suliról sulira
Bükfürdői Magazin
Zöldhullám
 
Pokolgpes mernylet egy egyetemnl: irni atomtuds halt meg
Kutyknak val sr a kocsmban
jabb brkompenzcis program
Hallos baleset az M1-esen: egy gyermek is slyosan srlt
Dakar 2012: Szalay megint elQrelpett
Ez a fi a festkszrads-nzQ vb magyar remnysge