Hírek

Rendkívüli közgyűlés

2015. augusztus 31., 16:46

A kormány augusztus 12-i határozatában jóváhagyta a  megyék és a megyei jogú városok Integrált Területi Programját. Eszerint Szombathely önkormányzatának is több módosítást kellett végrehajtania a májusban elfogadott programon. Erről határozott a képviselő-testület a hétfői rendkívüli ülésén.

Rendkívüli közgyűlés

A helyi programok országos tapasztalatainak összegzése alapján döntött úgy a kormány, hogy az önkormányzatok többségének, így a szombathelyinek is módosítania kell a 2014-2020-as időszakra szóló Integrált Területi Programját. Erről Illés Károly alpolgármester tájékoztatta a városi közgyűlés tagjait. Elmondta, hogy a 14 milliárd 530 millió forintos keretösszeg nem változik, ám ezen belül módosítani kell az egyes intézkedések közötti forráselosztáson, a mutatószámokon és a megvalósítások ütemezésén. Ezek jelentik majd a továbbiakban kiindulópontot, ám a programot folyamatosan felülvizsgálják, és lesz lehetőség majd a változtatásokra is.

Az ellenzéki képviselők hozzászólásaikban jórészt azt kifogásolták, hogy velük előzetesen nem egyeztettek a változtatásokról, és mivel a közgyűlés napján járt le a kormány által megszabott határidő, ezért érdemi módosításokra nem nyílt lehetőség. Nem értettek egyet azzal sem, hogy a polgármester úgy írta alá az Integrált Területi Programról szóló szerződést, hogy azt még a közgyűlés nem hagyta jóvá. Puskás Tivadar polgármester elmondta, hogy az aláírt szerződésben szerepel egy záradék, miszerint az csak a közgyűlés jóváhagyó döntése esetén lép életbe. Az ellenzéki felvetésekre reagálva Illés Károly alpolgármester elmondta, hogy a programban végrehajtandó változtatások nem nagy horderejűek, helyenként pedig technikai átcsoportosításokról van szó.

A közgyűlés 11 igen és 9 tartózkodás mellett elfogadta a város Integrált Területi Programjának módosítását.