Hírek

Pünkösdi királynéjárás

2013. május 21., 18:20

A pünkösdi királynéjárás hagyományát elevenítették fel a vasárnapi mise után a regulys gyerekek a Jézus Szíve templom előtti téren. A Szőlősi Patrióták Kulturális és Sportegyesület célja, hogy a városrészen megélénkítse a közösségi életet.

Pünkösdi királynéjárás

Pünkösdkor a nagyobbak a legkisebb lány, a királyné feje fölé kendőt feszítettek, énekelve járták a település házait és jókívánságokat ismételgettek.

Bínó Luca Anna
“A pünkösdi királynéjárás egy régi népszokás, régen a szőlősi gyerekek ezt játszották.”

Harmadik éve elevenítik fel ezt a hagyományt a Reguly-iskola diákjai. Ezúttal szélesebb közönség számára pünkösd vasárnap a Jézus Szíve templom előtti téren.

Szentgyörgyvári Krisztina - tanító, Reguly-iskola
“Most egy kicsit komolyabbra vettük, hogy többen lássák, ezért gondoltuk úgy, hogy a tíz órás nagymise után ezt előadjuk, hogy nem csak a közvetlen környezetünk, hanem a szőlősi emberek is kicsit idézhessenek, az idősebb asszonyok. Tőlük kérdeztük meg, hogy nekik milyen ruhácskájuk van, ennek alapján lett ez a kék alapon fehér pettyes szoknyácska.”

A körjáték sokakban idézett kedves emlékeket.

Csejtei Istvánné
A litánia után indult el több csapat is. Négyesével, hatosával vitték a királylányt és mondták, hogy megválasztják a királykisasszonykát. Nagyon szép volt.

A programot az egyházközséggel karöltve a szőlősi patrióták szervezték.

Molnárné Szele Mária - elnök, Szőlősi Patrióták Egyesület
“Három éve alakult az egyesületünk, ez egy kulturális és sportegyesület, és az volt a célunk, hogy Szőlős városrész életét egy kicsit fel tudjuk pezsdíteni.”

Az egyesület az év végéig még több közösségkovácsoló rendezvényt szervez. Például egy családi és sportnappal, kézműves foglalkozásokkal, adventi programokkal várják majd az itt élőket.