Hírek

Projektzáró a Szakképzési Centrumban

2021. január 14., 20:48

Sikeresen zárult a tanulók lemorzsolódását csökkentő program a Vas Megyei Szakképzési Centrum hat iskolájában. A csaknem hároméves projektben felzárkóztató foglalkozások és mentori hálózat segítségével felére mérséklődött az iskolarendszerből kisodródó tanulók aránya. Mindehhez 550 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást sikerült nyerni.

 

Projektzáró a Szakképzési Centrumban

Az online projektzáró konferencián a részt vevő iskolák pedagógusai mondták el tapasztalataikat. A programot még a szolgáltatási szakképzési centrum indította el, ám az az intézmény átalakítását követően is zavartalanul folytatódott. Az volt a cél, hogy kevesebb diák váljon iskolaelhagyóvá, szakma nélkülivé. Bár a kiinduló helyzet is kedvező volt, még ezen is sikerült javítani.

Rettegi Attila - főigazgató, Vas Megyei Szakképzési Centrum
"Ha a projekt célcsoportját nézem, azokat az évfolyamokat, akik ilyen szempontból számításba jöttek, a kiinduló érték 3,58 %-os lemorzsolódási ráta volt, amit javítani kellett, és örömmel jelenthetem, hogy felére sikerült csökkenteni, olyan 1,8 %-ra a lemorzsolódást. De ha a teljes tanulói kört nézem, akkor is 7 %-ról 2,7 %-ra történő nagyon látványos javulást sikerült elérni."

53 tanulócsoport működött több mint 300 diákkal, ahol az alapkompetenciák és a tanulási képességek fejlesztéséért dolgoztak, valamint létrehoztak 23 tehetséggondozó csoportot is. Igyekeztek olyan szociális védőrendszert kialakítani, ami megakadályozza a tanulók kisodródását az iskolarendszerből. Ehhez felzárkóztató foglalkozások, személyiségfejlődést segítő-, életpálya-építést szolgáló- és szabadidős tevékenységek is hozzájárultak. Több mint 100 pedagógus vett részt szemléletváltást segítő módszertani továbbképzésen, ahol megtanulták, hogyan kell a hátrányos helyzetű, problémás diákokkal hatékonyan foglalkozni.

"Ifjúságvédelmi felelősöket alkalmaztunk félállásban, ehhez kaptuk a támogatást, iskolapszichológusokat alkalmaztunk, mentori hálózatot alakítottunk ki, megszerveztük a szakemberek centrumszintű munkaközösségét, rendszeres megbeszéléseiket. Mindehhez csatalkoztak az iskolák dolgozói is, sikerült elérni egyfajta szociális érzékenyítést, ami a teljes dolgozói körre kiterjedt."

A kezdeti akadozó lépések után maguk a tanulók is egyre inkább keresték problémáikkal ezeket a szakembereket. A tervek szerint a jövőben a Vas Megyei Szakképzési Centrum mind a 14 iskolájában hasznosítják a megszerzett tapasztalatokat és jó gyakorlatokat.