Hírek

Programok a Kulturális Örökség Napján

2020. szeptember 21., 22:29

A Savaria Múzeum, a Smidt Múzeum, az Iseum és a skanzen is programot szervezett a Kulturális Örökség napjára: a tárlatvezetéseken az őskor, a festőművészet, a római vallásosság és a borkultúra is teret kapott.

Programok a Kulturális Örökség Napján

Négy tárlatvezetés zajlott egy időben a Kulturális örökség napján Szombathelyen. A Savaria Múzeumban a Nyugat-Dunántúl földtörténetéről, az ősi élővilágáról hallhattak a látogatók.

Liszta Júlia
“Rávettem a családomat, mert igazából engem érdekelt volna a téma, úgyhogy a kisfiam 9 hónapos lesz, és úgy gondoltam, hogy tapasztalatot szerzünk kicsit így a múlt tekintetében is, úgyhogy azért érkeztünk, hogy én körbenézzek, és a családom elkísért, most először vagyunk itt.”

Évmilliók húsz méteren - ez a múzeumi folyosó kiemelkedő értékű földtani leletekkel, ősmaradványokkal zsúfolt.

Vig Károly - tudományos igazgatóhelyettes, Savaria Múzem
“Ezen a kis 20 méteren valóban rohamléptekkel fogunk előre haladni az időben, és mindaz az érdekesség, ami Vas megyére jellemző - nem olyan sok, hiszen a földtörténetünk nem tett lehetővé gyönyörűséges ősmaradványoknak, egyéb képződményeknek a kialakulását - az mind látható ebben a kiállításban, de azért vannak szép nagy csontjaink, pici csontjaink, ez is érdekes, meg a másik is érdekes!”

A természettudományi részleg egyik legérdekesebb kiállítási tárgya a masztodon-állkapocs - ezt is bemutatták az érdeklődőknek.

“Nézzük meg ezeket a brutális erős fogakat, azonnal szembetűnik, hogy a hátulsó fog egészen más megjelenésű, mint ami előtte van.”

A skanzen szlovén házában tartott előadást a vasi hegyközségekről, illetve a kisparcellás szőlőültetvényekről Illés Péter etnológus. A vegyes művelésű paraszti szőlőhegyek maradványai a mai napig megtalálhatók a megyében.

Tóth Róbert - múzeumpedagógus
“Itt, a Vasi Skanzenben is van kialakítva egy szőlőhegyi pincesor, amiben próbálunk mi is a borászattal, szőlészetel foglalkozni, tőkékkel, pincészettel, bemutató jelleggel.”

Itt a nagy filoxéravész idejéből is élnek még tőkék, köztük több száz évesek is.

“Olasz rizling fajták, királyleányka, mindenki által ismert noa típus, de vannak itt delavári fehér szőlőtől elkezdve, muskotályos, úgyhogy lényegében a történelmi szőlőtőkék széles spektruma van megmutatva.”

A járványhelyzet miatt a múzeumok többnyire online programokat szerveznek. A következő rendezvény az állatok világnapjához kapcsolódik: október harmadikán az állattartás és eszközei a téma.