Hírek

Pontszegény találkozón 68:53-ra verte a Falco a Pécset

2018. november 19., 15:22

Hazai környezetben aratott győzelmének köszönhetően a sárga-fekete alakulat feljött a tabella hatodik helyére.

Pontszegény találkozón 68:53-ra verte a Falco a Pécset

Kemény védekezéssel kezdte a Pécs elleni hazai találkozóját a Falco - szinte pillanatok alatt elléptek 9:3-ra. A folytatásban viszont magukra találtak a vendégek is, és a második negyed elején Budimir triplája után már ők vezettek 17:15-re. Mint később kiderült, ezzel lényegében el is lőtték az összes puskaporukat. A félidőben ugyanis már 13 pontos előnyben volt a szombathelyi alakulat, ami végül a vártnál lényegesen fölényesebb, 68:53 arányú győzelmet aratott a tabella közvetlen élmezőnyében tanyázó mecsekaljaiak ellen. A másodi félidő legizgalmasabb jelenete a 26. percben történt, amikor a játékvezetők két technikaival kiállították a Falco reklamáló vezetőedzőjét, Gasper Okornt.

Csirke Ferenc - vezetőedző, PVSK-Veolia
“Hagytuk, hogy a Falco ezzel a kemény védekezéssel bedaráljon minket. A védekezésünk szerintem rendben volt, addig amíg rá nem dobták. Nagyon sok támadó lepattanót szedtek. kaptunk 68 pontot úgy, hogy szedtek 15 támadó lepattanót. Nálunk pedig nagyon sok egyénieskedés volt.”

A Falco csapata a győzelmének köszönhetően feljött a tabella hatodik helyére. A vereséget szenvedő pécsiek pedig maradtak az ezüstérmes pozícióban, ami a számukra több mint hízelgő helyezés.

Horti Bálint - kosárlabdázó, PVSK-Veolia
“Jelenleg most két nagyon nehéz mérkőzésünk van. Egyik volt a Falco, a másik a Szolnok. Megvan a második vereség. Még mindig a tabella elején vagyunk, nem a végén. Szerintem ez még mindig jó. ha ott is kikapunk, még akkor is az elején vagyunk, ha jól számoltam.”

A sárga-feketék szerdán 19 órakor FIBA Európa Kupa mérkőzésen fogadják a Sassari csapatát. A mérkőzésnek már komolyabb tétje nincs, ugyanis a szombathelyiek már biztosan kiestek, míg a vendégék mindenképpen továbbjutást érő helyen végeznek. A két gárda olaszországi mérkőzését 104:69-re a taljánok nyerték.