Hírek

Plébánosokat láttak vendégül a Premontrei gimnáziumban

2015. április 22., 16:23

Az intézmény így mondott köszönetet azért, hogy az egyház képviselői a környékbeli falvakban utat mutatnak a továbbtanulás előtt álló gyerekeknek. A diákok zenés műsort állítottak össze.

Plébánosokat láttak vendégül a Premontrei gimnáziumban

A környékbeli plébánosokat látta vendégül és ajándékozta meg zenés műsorral a Premontrei gimnázium. Az iskola főként Vas, Zala és Veszprém megyéből fogadja a diákokat, akik többnyire a helyi gyülekezetek lelki vezetőinek hatására választják továbbtanuláskor a szombathelyi katolikus gimnáziumot.

Fazekas Zoltán Márton kormányzó perjel, Premontrei Rend
“Akik eddig is észrevettétek azt a tehetséget, jószándékot, jóságot, nyitottságot a gyerekben, az a klasszikus plébánosi szemlélet. És irányítottátok, hogy menjetek olyan helyre, ahol ez folytatódik.”

A premontrei rend és az intézmény elöljárói hasonló programot szerveztek már az általános iskolai igazgatóknak és a nyelvtanároknak is, hálájuk jeléül azért, hogy rájuk bízzák korábbi neveltjeiket. E sorozatba illeszkedik a mostani esemény.

Véghné Busics Hilda igazgató, Premontrei gimnázium
“A plébánosoknak oly módon szeretnénk köszönetet mondani, hogy a tehetségnap keretében a mi diákjaink az igazán tehetségesek, a zenészek bemutatkoznak, énekelnek és előadnak. Ajándék ez a nap.”

Az iskolában az egész hónap a tehetségekről szól. A premontreiben fontosnak tartják, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak a diákoknak. A műsort Pulay Teréz tanárnő állította össze hangszeres, énekes és verses előadásokból.